Értékes pont a szomszédvárak csatájában

U14-es csapatunk a Nyíregyháza Spartacus együttesét fogadta vasárnap délelőtt a Sportcampus műfüves pályáján.

Előző héten a listavezető otthonában kezdte tavaszi sorozatát Szabó János együttese, majd szintén élmezőnyben lévő csapat ellen folytatta a pontvadászatot. Vasárnap az 5. helyen álló Nyíregyházával találkoztak, mely gárdától ősszel háromgólos vereséget szenvedtek. Srácaink szerették volna bebizonyítani, ekkora különbség nincs a két csapat között.

Ez pedig már az első perctől látszódott, srácaink abszolút partiban voltak a szabolcsiakkal, szervezetten, fegyelmezetten futballoztak, többször is odaértek a vendégek kapujához, helyzeteket dolgoztak ki. A piros-kékek is eljutottak a tizenhatosunkig, de nem tudták feltörni a hátsó csapatrészünket, ez pedig a remek védőmunkát dicséri. Átlövésekkel próbálkoztak, tették ezt eredménytelenül. Fogást viszont nem találtak egymáson a csapatok, így gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő.

Fordulás után sem változott a játék képe, felváltva birtokolták a labdát a felek és vezettek támadásokat. Védelmünk továbbra is tökéletesen zárt, minden szabolcsi próbálkozás elhalt a tizenhatos előterében. Előrejátékunk magában hordozta a veszély, ha kicsit pontosabbak ifjoncaink, akár be is vehették volna a nyíregyi kaput. Gól viszont ebben a játékrészben sem született, döntetlennel zárult a párharc, de csapatunk értékes ponttal gazdagodott.

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 15. forduló

DEAC – Nyíregyháza: 0-0

DEAC: Elek – Víg, Gombás, Tóth B. (Mosolygó 74’), Tömöri, Aczél, Berki (Spadafora 68’), Sárközi (Bencze 41’), Varga Á., Toka (Gáll 74’), Vass

Vezetőedző: Szabó János

Szabó János: A mérkőzés után az öltözőben egyik tanítványom úgy fogalmazott: egyik szemem sír, a másik nevet. Igazat kell adjak neki, ugyanis több lehetett volna ebben a meccsben. Ha kicsit bátrabbak, pontosabbak vagyunk az ellenfél térfelén, begyűjthettük volna a három pontot. Egészében nézve a mérkőzést, úgy vélem, igazságos eredmény született, ám a helyzetek számát és nagyságát tekintve, mi álltunk közelebb a győzelemhez. Ehhez viszont kicsivel többet kellett volna tennünk, mert nem játszottunk jól, viszont csapatvédekezésünk rendben volt. Az mindenképp pozitívum, hogy jobban kezdtük a tavaszi szezont, mint az őszit, pontszámban már előrébb járunk. Egy dobogóra esélyes csapat ellen értékes a döntetlen, ennek örülünk, de ahogy mondtam, többet is kihozhattunk volna ebből a meccsből.