Értékmérő erőpróbák következnek

Vasárnap folytatódik a megyei ifibajnokság, a DEAC a Nyíradony, a DASE a Hajdúsámson otthonában vendégszerepel.

Jóllehet az alapoktól kellett kezdeni az építkezést, stabil középcsapattá vált a DEAC ifjúsági együttese a megyei élvonalban, Kozma Lajos együttese a nyolcadik helyről, 3-1-4-es mérleggel várhatja a folytatást. Bravúrgyőzelmek és fájó vereségek egyaránt jutottak az elmúlt hetekre, a Püspökladány kiütése után a dobogós Hajdúnánást idegenben múlták felül fiataljaink, ám a Hajdúsámson már nagy falatnak bizonyult, az Agrártudományi Centrum sportpályáján négygólos vereséget szenvedtünk.

Ezúttal Nyíradonyba látogatnak ifistáink, nem is rossz esélyekkel, riválisunk ugyanis a bajnoki táblázaton két hellyel mögöttünk található, ugyanakkor mindössze egyetlen ponttal gyűjtött kevesebbet, mint Kozma Lajos együttese. A Nyíradony négy meccse nyeretlen, a Hajdúnánástól hét, a Monostorpályitól tíz gólt kaptak, korábban azonban voltak figyelemre méltó eredményeik, az Egyek ellen és Sárrétudvariban is győzni tudtak. Vélhetően ezúttal sem fogják ingyen adni a pontokat vendéglátóink, ám ha végig koncentráltan, fegyelmezetten futballozunk, mindhárom egységet bezsebelhetjük.

Nyíradony VVTK–DEAC

10.24. 11:30, Nyíradonyi Sportpálya

Nem alakult jól a legutóbbi forduló a DASE ifistái számára, Kozma László legényei hiába uralták a Hajdúnánás elleni mérkőzést, nem tudtak betalálni, míg ellenfelük két jól időzített találattal elvitte a három pontot a cívisvárosból. Kesergésre ugyanakkor semmi ok, ugyanis egyfelől továbbra is a képzeletbeli dobogón, annak az alsó fokán helyezkednek el srácaink, másrészt a javítási lehetőségre sem kell sokat várni, vasárnap délelőtt ugyanis a Hajdúsámson otthonában térhetünk vissza a győzelem ösvényére.

Arról, hogy milyen kihívást jelent a sámsoniak ellen pályára lépni, elég megkérdezni a DEAC fiataljait, akik legutóbb négygólos vereséget szenvedtek a tabellán hatodik riválistól. Vasárnapi vendéglátóink a Bocskai és a Sárrétudvari otthonában is győzni tudtak, a Nyíradonyt drámai mérkőzésen múlták felül, a rangadókon azonban alulmaradtak, a Kaba és a Monostorpályi is jobbnak bizonyult. Ha a helyzetkihasználásunkon sikerül javítani, s a legjobb formákat hozzuk, nem okozhat gondot a pontok begyűjtése, ám amennyiben a hazaiak megérzik a lehetőséget, nehéz 90 percre számíthatunk Hajdúsámsonban.

Hajdúsámson–DASE

10.24. 11:30, Hajdúsámsoni Sportpálya