Az U13-as alakulat nem tudta megnehezíteni a diósgyőri ifjoncok dolgát a szombati bajnokin.
Rőth András tanítványai a 12. fordulóban azt a DVTK-t fogadták, amely gárdától az első körben nagyarányú vereséget szenvedtek. Srácaink úgy készültek, hogy megnehezítik az ezúttal is esélyes borsodiak dolgát.
Az első negyedben partiban is voltunk a piros-fehérekkel, tudatosan, szervezetten futballoztunk, voltak lehetőségeink is, de a vendégek kétszer bevették a kapunkat. A második etapban fölén kerekedtek a borsodiak és tovább nyitották az ollót, négyszer zörgették meg a hálónkat.
Nagyszünet után próbáltunk faragni a különbségen, ez össze is jöhetett volna, ha pontosabbak vagyunk a befejezéseknél. A DVTK ebben a játékrészben is mattolta egyszer a védelmünket, majd a záró negyedben még jobban ellépett, még háromszor juttatta a labdát a vonalon túlra és 10-0-ra megnyerte a mérkőzést.
MLSZ Országos U13 Északkelet 12. forduló
DEAC – DVTK: 0-10 (0-2, 0-4, 0-1, 0-3)
DEAC: Török – Kázmér, Sinka, Vadkerti, Bencze, Kerekes, Ujvári, Balogh, Mester
Cserék: Nagy T., Könyves, Tasi, Ramos-Kiss, Paksi, Derecskei, Kathi, Kolompár
Vezetőedző: Rőth András
Rőth András: A mérkőzés első negyedében mutatott játékunkkal nagyon elégedett vagyok. Olyan elemeket láttam vissza, amelyeket edzésen gyakorlunk labdabirtoklásban és labdaszerzésben. Azon leszünk, hogy ezt a kreatív és kezdeményező játékot végig tudjuk játszani. A labdaszerzésben és a kapunk megvédése érdekében tudatosabb döntéshozatalokra van szükség a játékhelyzet megoldásokban. Dolgozunk tovább.
