Hatgólos vereséget szenvedett szombaton Nyíregyházán U12-es csapatunk.
Negyedjére találkozott Urbin Péter együttese a szabolcsi gárdával, kettejük összecsapásában a piros-kékek álltak jobban, az eddigi három meccsből kettőt megnyertek. Ifjoncaink azzal a céllal utaztak Nyíregyházára, hogy kiegyenlítik a párharcot.
A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, már az 5. percben megszerezték a vezetést. Srácaink kissé fásultan futballoztak, nem tudták felvenni a meccs ritmusát, védekezésben sokat hibáztak, és közeledve az első negyedórához, kettőre nőtt a hátrányuk. A negyed végén ismét betaláltak a szabolcsiak, ezzel megnyugtató előnyre tettek szert. A második etap elején Sebestyén Zétény visszahozta a reményeket, de a 34. percben a hazaiak visszaállították a háromgólos különbséget.
A harmadik játékrész kezdetekor tovább nyílt az olló, a közepénél pedig ötödjére is bevették a kaput a szabolcsiak. Bacsa Benedek még szépített, de erre a találatra hárommal válaszoltak a piros-kékek. Próbáltak zárkózni srácaink, de ma nem voltak elég élesek, így nem is tudtak módosítani az eredményen, végül 8-2-es vereséget szenvedtek.
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 26. forduló
Nyíregyháza – DEAC: 8-2 (3-0, 1-1, 4-1, 0-0)
DEAC: Szegedi – Laczkó, Lakatos, Halczman, Bacsa, Fésűs, Bényei, Molnár P., Nagy R.
Cserék: Ujvárosi, Molnár G., Hidi, Ungvári, Farkas, Sebestyén, Mányi
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerzők: Sebestyén 22’, Bacsa 48’
Urbin Péter: A srácok osztálykiránduláson vettek részt a héten, de úgy nézett ki, mintha ezen a meccsen is ott lettek volna. Fejben nem voltunk a pályán, nem koncentráltunk eléggé, elveszítettük a párharcokat, helyezkedési hibákat vétettünk, könnyű gólokat kaptunk. Próbáltam rendezni a sorokat, a folytatásban már kiegyenlítettebb volt a játék, de csak kozmetikázni tudtunk a végeredményen. Csalódás számomra az utóbbi hetek teljesítménye, mert sokkal több van a gyerekekben.
