Fordulatos meccsen osztoztunk meg a pontokon

U14-es lánycsapatunk gólokban gazdag mérkőzésen végzett döntetlenre vasárnap Jászberényben. 

Harcsa Csaba éllovas alakulata is megkezdte a tavaszi pontvadászatot, a hét utolsó napján Jászberénybe, a 2. helyen álló Tehetség SE otthonába látogattak. Bár az első körben magabiztosan nyertek lányaink, számítani lehetett arra, ezúttal nem lesz könnyű dolguk.

Ez be is bizonyosodott, ugyanis a 3. percben a kék-fehérek megszerezték a vezetést. Csapatunk nem tört meg, nagyobb fokozatba kapcsoltunk, több veszélyes támadást vezettünk, a levegőben lógott az egyenlítő találatunk. Erre a 21. percig kellett várni, Puskás Marianna értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. Három minutum elteltével Sárosi Dóra jóvoltából már nálunk volt az előny, majd az első harmad vége előtt Furó Liliána növelte tovább fórunkat.

A második etapban is jó tempót diktáltak a csapatok, izgalmas összecsapást láthattak mindazok, akik a Jász Sportszigeten tekintették meg a találkozót. A 39. percben újabb gól született, ám ezt a házigazdák jegyezhették, ezzel visszajöttek a meccsbe, majd a második szünet előtt le is dolgozták hátrányukat.

A záró harmad elején ismét a házigazdáknál volt az előny, ám sokáig nem örülhettek, két minutum elteltével Furó Liliána mattolta védelmüket és egalizált. A hátralévő időben mindkét csapat bevihette volna a döntő találatot, a gólok számában azonban nem történt változás, a felek megosztoztak a pontokon.

Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 10. forduló

Tehetség SE – DVSC-DEAC: 4-4 (1-2, 2-1, 1-1)

DVSC-DEAC: Szilágyi – Sárosi, Takács, Puskás, Mazsu, Furó, Sári B., Nagy E., Bíró

Cserék: Sári R., Szolnoky, Barna, Gulyás

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerzők: Puskás 21’, Sárosi 25’, Furó 32’, 66’

Harcsa Csaba: Lelkesen vártuk a tavaszi első fordulót, a lányok ki voltak már éhezve a focira. Nehezen tudtunk alkalmazkodni a pálya méretéhez, mely kisebb volt, mint amit megszoktunk, ráadásul eléggé csúszós is volt. Nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit megszokhattak tőlünk, ez is közrejátszott, hogy legtöbbször elakadtak az indítások és a gyors ellentámadások. Ellenfelünk is agresszívan és támadó felfogásban futballozott, hátrányba is kerültük. Hamar rendeztük a sorokat és sikerült fordítanunk, de a harmadik etapban elolvadt az előnyünk, majd mi kerültünk hátrányba, de végül sikerült egyenlítenünk. Úgy vélem, igazságos eredmény született. A lányok megtettek mindent azért, hogy a tabella élén maradjunk, és természetesen nem lehet semmit kijelenteni előre, de ha ezt a lelkesedést tudjuk tartani, nem lehet gond a bajnokság végén. Következő edzéseken azon leszünk, hogy kijavítsuk a hibákat és várjuk az Eger elleni összecsapást. Büszke vagyok tanítványaimra.