Fórizs Tibor góljával nyertünk

U15-ös csapatunk kevés helyzetet tudott kidolgozni Baján, de a lehetőségekből egyet sikerült gólra váltani.

Szabó Márton alakulata parádésan kezdte az idei bajnoki évet, három párharcból hármat megnyert és vezeti a tabellát. Fiataljaink úgy készültek, hogy a Baja otthonában is megőrzik makulátlan mérlegüket.

Az első perctől csapatunk birtokolta a labdát, leginkább a hazai térfélen zajlott a játék, de nem sikerült áttörni a Baja védelmét. Ami nem ment akcióból, összejött átlövésből, a 12. percben Fórizs Tibor lökete kötött ki a kapuban. A gól után is fiataljaink voltak fölényben, de a támadásokból hiányzott az átütő erő, hibák is becsúsztak a játékba. Bár többnyire védekeztek, de a Duna-partiak is vezettek néhány veszélyes támadást, ám érintetlen maradt a hálónk. Szünetig viszont a Szabó-tanítványok sem tudtak betalálni, így minimális előnnyel vonulhattak az öltözőbe.

A térfélcserét követően is csapatunk dominált, de ahogy az elsőben, úgy a másodikban is, ez meddőnek bizonyult. Hiába pattogott leginkább a hazai térfélen a labda, nem sikerült megbontani a védelmet, ráadásul létszámban is megfogyatkoztunk, ugyanis a 77. percben Tömöri Dominikot kiállította a játékvezető. Nem is történt változás a gólok számában, de az egy találat is három pontot ért, csapatunk pedig megőrizve makulátlan mérlegét, megszilárdította első helyét a tabellán.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 4. forduló

LUA Baja – DEAC: 0-1 (0-1)

DEAC: Elek (Kocsár 79’) – Kállai, Toka (Mosolygó 69’), Tóth B., Pindicska (Spadafora 56’), Tömöri, Pardi, Berki (Sörlei 79’), Varga (Aczél 56’), Fórizs, Vass (Gáll 79’)

Vezetőedző: Szabó Márton

Gólszerző: Fórizs 12’

Kiállítva: Tömöri 77’

Szabó Márton: Hatalmas volt a labdabirtoklási fölényünk az egész mérkőzésen, de fölényünk meddő volt, támadásainkból hiányzott az átütő erő, kevés helyzetet tudtunk kialakítani. Ellenfelünk mélyen védekezett, de egy-két veszélyes támadást azért vezettek, voltak lehetőségeik is. Sok hibával játszottunk, nehezen tudtuk áttörni a védelmet, de átlövésből az első félidőben sikerült betalálnunk, mely góllal megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!