A DEAC U14-es csapata Antal Róbert, Galambos Máté és Szász Erik góljaival győzte le az utolsó fordulóban a salgótarjáni alakulatot.
A 2025-26-os sorozatot idegenben zárták Balla Imre tanítványai, akik az SBTC otthonában léptek pályára szombat délben. Fiataljaink szépen akarták zárni a szezont, győzelmet szerettek volna ünnepelni a hármas sípszó után.
Ennek megfelelően kezdtünk, amint útjára indult a labda, nagy elánnal rohamoztuk a kaput. De nem fejetlenül támadtunk, fegyelmezetten, szervezetten, a társakat keresve, pontos passzokkal építkeztünk. A befejezésekkel voltak csak gondok, a végjátékoknál rendre nem a legjobb megoldásokat választottuk. A 34. percben viszont pontosan zártuk az attakot, Antal Róbert mattolta a haza védelmet, így minimális előnnyel mehettünk pihenőre.
Szünet után a nógrádiak szerették volna eltüntetni a hátrányt, de ezen kísérleteket rendre megakasztottuk. Mi futballoztunk veszélyesebben, viszont kimaradtak a helyzetek, míg ellenfelünk a 68. percben egyenlített. De Galambos Máté gyorsan tudatosította velük, hogy három pontért jöttünk, a 71. minutumban bevette a kaput. A győzelmet végül Szász Erik biztosította be, aki a 73. minutumban juttatta a labdát a vonalon túlra.
Csapatunk szépen teljesített a héten zárul bajnoki évben, az országos bajnokság 7. helyén végzett, amihez gratulálunk a srácoknak és mesterüknek.
MLSZ Országos U14 Alap Kelet 26. forduló
SBTC – DEAC: 1-3 (0-1)
DEAC: Vékony – Kulcsár, Váradi (Szász 52’), Laczkó, Kondor (Petró 79’), Molnár (Németh 78’), Fodor (Csigai 79’), Harsányi (Józsa 78’), Galambos (Lakatos 78’), Antal, Seres
Vezetőedző: Balla Imre
Gólszerzők: Antal 34’, Galambos 71’, Szász 73’
Balla Imre: Egy olyan ellenféllel találkoztunk, amely hazai pályán több élcsapatnak is megnehezítette a dolgát. A gyerekek a mérkőzés elejétől kezdve fegyelmezetten és nagy akarattal valósították meg az előzetesen megbeszélteket. Sok helyzetet alakítottunk ki, és bár a befejezéseknél nem voltunk elég pontosak, megszereztük a vezetést. Az egész mérkőzésen mi irányítottuk a játékot, az ellenfél egy kontrából ugyan egyenlített, de a csapat erejét mutatja, hogy nem estünk össze. Továbbra is hittünk a magunkban és két szép góllal megszereztük a győzelmet. Úgy gondolom, hogy az egész éves munkánkkal rászolgáltunk erre az eredményre és az elért helyezésünkre. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, mert rengeteg munkát tettek bele a szezonba, és a nehéz pillanatokban is megmutatták tartásukat. Gratulálok az egész csapatnak, le a kalappal a hozzáállásuk és a teljesítményük előtt!
