Ha hétvége, akkor Bozsik

U11-es, U10-es és U9-es csapatunk vasárnap már az idei szezon ötödik Bozsik-tornáján lépett pályára.

Szabó János, Rőth András és Molnár Bálint tanítványai Kisvárdán zárták a hetet, és mérték össze erejüket a házigazdák mellett a DVSC LA, a DVTK és a Nyíregyháza korosztályos csapatauival.

U9

Ismét egy hasznos tornán vagyunk túl, jó mérkőzéseket játszottunk akadémiai szintű ellenfeleinkkel. A Diósgyőr ellen eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották a srácok, teljesen megérdemelten nyertük meg a párharcot. A Kisvárdával ki-ki meccset vívtunk, kiemelném Koós Domonkost, aki vészkapusként állt a vonalon, neki köszönhető, hogy döntetlenre hoztuk a meccset. A DVSC egész más szintet képviselt, azért voltak periódusok, mikor közelebb kerülhettünk volna hozzájuk. Végül a Nyíregyháza ellen jó játékkal tudtuk második győzelmünket megszerezni. Elégedett vagyok a gyerekekkel, passzjátékunk teljesen rendben volt, a védekezés terén és a párharcok megnyerésében kell még előre lépnünk. Külön kiemelném Bán Gergelyt, aki magas színvonalon futballozott a tornán. Gratulálok a gyerekeknek, a szülőknek pedig köszönöm a biztatást – értékelt Molnár Bálint.

DEAC U9: Koós Domonkos, Som Noel, Bencze Péter, Hunya Simon, Török Oszkár, Bán Gergely, Bencze Gergő, Szatmári Dávid

U10

Foghíjasabb kerettel vágtunk neki a mostani tornának és az eredményeket tekintve nem ez volt a legsikeresebb szereplésünk, de a gyerekek hozzáállására nem lehetett panaszom a mai napon. A DVTK és DVSC elleni mérkőzéseken játékban ismét felvettük a versenyt, a másik két találkozón viszont több játékelemben is fölénk tudtak kerekedni az ellenfeleink. A labdakihozatalaink még mindig nagyon esetlegesek, ezekben a játékhelyzetekben most a szokásosnál is több technikai hibát vétettünk. Az általam kért alapelvek alkalmazását nézve nagyon vegyes a kép, de türelmesnek kell lenni az előrelépés szempontjából – foglalta össze a látottakat Rőth András.

DEAC U10: Barkó Márton, Birizdó Balázs, Mosolygó Bence, Nagy Gábor Péter, Bagdán Csanád, Veres Benett, Sidibe Malick Noel, Gyulai Dániel, Fedor Dániel Domokos, Aczél Bence, Sándor Illés, Bényei Gréta, Dobi Marcell

U11

Szeretném megdicsérni a gyerekeket, hogy ebben az esős időben ilyen tisztességgel végig játszották a mai napot. Az alapelveket egyre többször és egyre gyorsabban hajtják végre a játékosok anélkül, hogy szólnék. Számomra ez azt jelenti, hogy értő tudás van a cselekvések mögött. Viszont sok hiba volt a technikai elemek kivitelezésében, főleg védekezésben. Egyéni és csoport szinten is fejlődni kell a labdaszerzés fázisban. A sok kapott gól mellett a mai napon több gólt is sikerült rúgnia a csapatnak, amihez gratulálok – fogalmazott a torna után Szabó János.

DEAC U11: Csete Lukács, Balogh Vince, Vadkerti Tibor, Kathi Ármin, Bencze Balázs, Kázmér Simon, Ramos-Kiss Ronel Arcangel, Bán László, Zsignár Levente, Deczki Nándor, Reiger Hunor, Rinaldi Cristian