Utánpótlásműhelyünk bajnokságban vitézkedő összes csapata pályára lép az elkövetkező három napban.
A soroksári döntetlen után hazai pályán folytatja az őszi sorozatot Dávid Tamás együttese és jó eséllyel gyűjtheti be a három pontot, ugyanis a kiesőhelyen tanyázó még nyeretlen Szent Istvánt fogadják. Herman Péter fiai zárkóznának az élmezőnyhöz, ehhez viszont hozni kell a kötelezőt és a sereghajtó, még pont nélküli FILO-t kell otthonában két vállra fektetni. Kertész Tamás legénysége a 3. helyről várhatja a Monor elleni rangadót, ha sikerrel veszik az idegenbeli akadályt, szerencsés esetben a dobogó 2. fokán zárhatják a hetet. Szabó Márton ifjoncai hazai közegben szakítanák meg a negatív szériát és ünnepelnék második győzelmüket a Sportcampuson, ehhez viszont be kell húzni a Nyíregyháza elleni párharcot. Rőth András ifjoncai legutóbb megosztoztak a Sajóvölgyével az egységeken, de továbbra is a kiesőhelyen állnak. Éppen ezért fontos, hogy a Mezőkövesd ellen megszerezzék első győzelmüket és megkezdjék a zárkózást a középmezőnyhöz. Balla Imre és Szabó János gyerekei keleti rangadóra készülnek, mindkét korosztályunk a szabolcsi fővárosban a Nyíregyházával méri össze tudását.
Laczkovszki Ágnes alakulatát szerdán a Honvéd fékezte le, de vasárnap visszatérhet a győztes útra, amely játéknapon Egerbe látogatnak. Gödöllőn először maradtak pont nélkül Fülöp Diána lányai, ám a hét utolsó napján mindhárom egységre jó eséllyel pályáznak, ugyanis a nyeretlen Szolnokot fogadják. Balogh József tanítványai megtörték a jeget és Mezőkövesden ünnepelhették első győzelmüket. A siker nagy lökést adhat és a Kazincbarcika ellen jöhet a duplázás.
Bedő Dávid gárdája még veretlen és úgy áll a 4. helyen, hogy egy meccsel kevesebbet tudott még le, mint riválisai. A következő fordulóban a Monostorpályi otthonában vizitálnak és ha nyernek, felléphetnek a dobogóra. Derecskei Ádám és Molnár Máté gyerekei a Hajdúsámsonnal mérik össze tudásukat és mindkét csapat megtartaná vezető pozícióját a tabellán. Derecskei Ádám U13-as ifjoncaira városi derbi vár, szombat délután az Olasz Focisulit fogadják.
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 7. forduló
DEAC – Szent István SE
10.18. 12:00 Sportcampus
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 7. forduló
FILO SE – DEAC
10.17. 14:00 Nyíregyháza FILO Sportpálya
MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 7. forduló
Monor SE – DEAC
10.16. 15:00 Balassi Bálint utcai Stadion
MLSZ Országos U15 Alap 7. forduló
DEAC Nyíregyháza Spartacus FC
10.17. 10:00 Sportcampus
MLSZ Országos U14 Alap Kelet 8. forduló
DEAC – Mezőkövesd
10.17. 12:00 Sportcampus
MLSZ Országos U13 Északkelet 8. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC – DEAC
10.17. 09:00 Örökösföld Sporttelep
MLSZ Országos U12 Északkelet 8. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC – DEAC
10.17. 09:00 Örökösföld Sporttelep
MLSZ Leány Regionális U-19 Keleti csoport 8. forduló
Eger SE – DVSC-DEAC
10.18. 13:00 Szabadkikötő Sporttelep
MLSZ Leány Regionális U-16 Keleti csoport 5. forduló
DVSC-DEAC – Szolnoki MÁV
10.18. 14:00 Sportcampus
MLSZ Leány Regionális HNP U-14 Északkeleti csoport 6. forduló
DVSC-DEAC – Kazincbarcika
10.17. 14:00 Sportcampus
Vármegyei I. osztály U-21 9. forduló
Monostorpályi SE – DASE
10.17. 12:30 Vágó András Sporttelep
Vármegyei U-16 A 7. forduló
DASE – Hajdúsámson
10.17. 10:00 Debreceni Egyetem Sportinnovációs Központ
Vármegyei U-14 A 7. forduló
DASE – Hajdúsámson
10.17. 12:00 Debreceni Egyetem Sportinnovációs Központ
Vármegyei U-13 N 6. forduló
DASE – Olasz Focisuli
10.17. 14:00 Debreceni Egyetem Sportinnovációs Központ
