Bár a Nagyrábé hamar megszerezte a vezetést a DASE U19-es csapata három góllal válaszolt és hagyta el győztesen a pályát.
Előző héten magabiztos játékkal szerezte meg első győzelmét Hegedűs Györk együttese, hazai pályán 4-1-re nyertek a Nyíradony ellen. A siker kellő önbizalommal vértezte fel a fiúkat, akik a Nagyrábé otthonában szerették volna megduplázni győzelmeik számát.
Nem úgy indult a mérkőzés, hogy ez sikerül, a 7. percben megszerezték a vezetést a házigazdák. Ez felébresztette a Hegedűs-tanítványokat, sebességet váltottak, fokozatosan átvették az irányítást, többször is veszélybe került a piros-fehérek kapuja. A 31. percben Tóth Zsombort megütötte a Nagyrábé játékosa, azonnal villant a piros lap és mehetett idő előtt zuhanyozni. Az emberelőnyt hamar gólra váltotta csapatunk, az ütést elszenvedő Tóth Zsombor a 33. minutumban nemes bosszút állt a sérelemért. Nem sokáig volt egyenlő az állás, öt perc múlva Antwi-Agyei villant és már csapatunknál volt az előny. A hátralévő időben is több lehetőség is adódott a gólszerére, de az eredmény már nem változott a félidő végéig.
Szünet után az történt a pályán, amit ifistáink akartak, áttevődött a játék a hazai térfélre, a fölény pedig góllá érett, az 51. percben Bíró Bence zörgette meg a hálót. A hátralévő időben is lendületesen futballozott csapatunk, ha pontosabbak, növelhették volna az előnyt, ám a gólok számában már nem történt változás a hármas sípszóig. Hegedűs Györk legényi második győzelmüket ünnepelhették a mérkőzés végén.
Vármegyei I. osztály U-19 4. forduló
Nagyrábé – DASE: 1-3 (1-2)
DASE: Varga – Horváth (Huszti 62’), Antwi-Agyei (Lakatos 80’), Bíró, Tóth Zs., Kristóf (Fazekas 73’), Razzak (Ivánka 55’), Dobi (Papp M. 55’), Magyar (Nagy A. 73’), Burai (Balogh 62’), Bikki
Edző: Hegedűs Györk
Gólszerzők: Tóth Zs. 33’, Antwi-Agyei 38’, Bíró 51’
Hegedűs Györk: Nem úgy kezdtünk, ahogy elterveztük, nehezen pörögtünk fel a kellő fordulatszámra, ráadásul hamar hátrányba kerültünk. Az ivószünetet követően átvettük a játék irányítását és sikerült egyenlítenünk. Emberelőnybe kerültünk, bár nem láttam az esetet, de az asszisztens elmondta, megütötték játékosomat. Emberfórban az történt a pályán, amit mi akartunk, beszorítottuk ellenfelünket védőharmadába és sikerült fordítanunk. Több lehetőségünk is volt még a gólszerzésre, de ma nem voltunk elég élesek a kapu előtt. A lényeg, begyűjtöttük a három pontot, gratulálok a csapatnak!