Hátrányból fordítva lett meg a továbbjutás

U17-es csapatunk Nagy Attila mesterhármasával és Vékony Zsombor góljával ütötte ki a miskolciakat a kupából.

Kupameccsel kezdte az új szezont Rácsai Lajos alakulata, mely gárda idegenben indította a sorozatot. Csapatunk szombat délben az MVSC-Miskolc otthonában lépett pályára.

Jobban nem is kezdődhetett volna a mérkőzés, a 2. percben Vékony Zsombor bevette a borsodiak kapuját. Csapatunk irányította a játékot, ám közeledve az első negyedórához, fiataljaink azt hitték, zsebben a továbbjutás, kissé könnyelműen kezdtek el focizni. A miskolciak viszont egyre bátrabban játszottak, több támadást vezettek és a 26. minutumban ledolgozták hátrányukat. Majd jött a fekete leves, a szünetet jelző sípszó előtt fordítottak és előnyből várhatták a folytatást a hazaiak.

Kertész Tamás alaposan felrázhatta a társaságot a szünetben, mert a folytatásra egész más csapat futott ki a pályára. Fiataljaink lendületesen, támadószellemben futballoztak, nem egyszer beszorították ellenfelüket a tizenhatosuk elé. A pontrúgásokat is jól végezték el a Kertész-tanítványok, többször is veszélybe került a borsodi kapu. A 61. percben a csereként pályára lépő Nagy Attila mattolta a védelmet és jegyezhette első találatát. Még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a fiúk, ennek meg is lett az eredménye, a 71. minutumban ismét villant Nagy Attila és már nálunk volt az előny. Nyolc perc elteltével Nagy Attila már mesterhármasnál járt, aki bebiztosította csapatunk győzelmét.

A mérkőzés 88. percében Dudás Gergő rosszul lett a hőségtől, mentő szállította kórházba. Gergőnek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

MLSZ Országos U17 Kupa 1. forduló

MVSC-Miskolc – DEAC: 2-4 (2-1)

DEAC: Vaskó – Sámi, Papp G., Kelemen, Kozma (Nagy A. 46’), Gáll (Papp Z. 46’), Juhász (Boros 56’), Ari (Dudás 46’), Grecskó, Vékony, Balog (Terdik 29’)

Vezetőedző: Kertész Tamás

Gólszerzők: Vékony 2’, Nagy A. 61’, 79’, 71’

Kertész Tamás: Jól kezdtünk, már a 2. percben megszereztük a vezetést, ám azt hittük, már meg is nyertük a mérkőzést, kissé nagyképűen kezdtünk futballozni. Magunkra húztuk ellenfelünket, így változtattam is az első félidőben, de nem javult a játékunk, a miskolciak ráadásul fordítottak még szünet előtt. Az öltözőben alapos fejmosást kaptak a fiúk, sikerült is őket felráznom, a cserék is jól szálltak be és a második félidőben magabiztos játékkal megnyertük a párharcot. Kétség sem fért hozzá, mi vagyunk a jobb csapat, akár nagyobb arányban is győzhettünk volna. Gratulálok a fiúknak! Sajnos Dudás Gergő rosszul lett, mentő vitte kórházba, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki, várjuk vissza!