A DASE U14-es csapata az első félidőben még vesztésre állt, ám szünet után kétszer is bevették a Dorog kapuját és győztesen hagyták el a pályát.
A 2024-es év első megmérettetése várt Molnár Máté együttesére, mely gárda az élről vághatott neki a tavasz nyitánynak. A Dorog elleni párharcra eredetileg ősszel került volna sor, de márciusra halasztották az összecsapást.
Jó ritmusban és támadószellemben kezdtek a csapatok, de inkább a mieink domináltak. Birtokoltuk a labdát, kombinatívan, szemre tetszetősen futballoztunk, ám első hibánkat kihasználták a vendégek a 8. percben. Fiataljaink szerencsére nem estek össze, nagyobb fokozatba kapcsoltak, ha kicsit pontosabbak a befejezéseknél, akár már az első félidőben fordíthattak volna.
Szünet után végre megszületett a várva várt egyenlítő találat, egy büntetőterületen belül elvégzett közvetett szabadrúgás után Holba Krisztián dolgozta le a hátrányt. Az iramra nem lehetett panasz, a kapuk is többször kerültek veszélybe, leginkább a dorogi, de az újabb gólra még várni kellett. A 60. minutumban egy szépen felépített támadás végén Sipos Zsombor gurította a labdát a vonalon túlra. Ezzel a találattal csapatunk megnyerte az év első párharcát.
Megyei U-14 B 11. forduló
DASE – Hajdúdorog: 2-1 (0-1)
DASE: Molnár G. – Szilágyi, Holba, Karacs, Sipos, Molnár L., Tokai, Tarr, Farkas
Cserék: Rácz, Vincze-Gál, Kanál, Papp B.
Edző: Molnár Máté
Gólszerzők: Holba 45’, Sipos 60’
Molnár Máté: Uraltuk az egész mérkőzést, a játék minden elemében jobbak voltunk, mint ellenfelünk, ennek ellenére lehetett volna akár 8-1, akár 1-2 is a végeredmény. Egy hibánkat kihasznált a Dorog és megszerezte a vezetést, de továbbra is erősségünk, hogy összetartunk, egymásért küzdünk, ennek köszönhetően sikerült fordítanunk. Gratulálok a srácoknak, ezúttal is összeszedetten és jól játszottak. Egy olyan ellenfelet győztünk le, mely gárda szintén játssza a focit.