Hegedűs Györk: „a játék minden elemében látható volt a fejlődés”

Korosztályos csapatunk vezetőedzője értékelésében úgy fogalmazott, elégedett tanítványai hozzáállásával, akik egész évben becsületesen dolgoztak.

Hegedűs Györk U13-as csapata május 15-én lépett utoljára pályára bajnoki mérkőzésen, tanítványai a Létavértes és a Nyírlugos ellen zárták a szezont. Mivel ebben a korosztályban nem az eredményességben mérik a teljesítményt, nincs is táblázat, sokkal fontosabb, hogy mindazt, amit hétközi tréningeken tanulnak az ifjoncok, „éles helyzetben” is meg tudják valósítani. Egészében nézve a második félévet, kijelenthető, srácaink nagy lépéseket tettek a labdarúgóvá válás rögös útján.

„Szerencsére a téli felkészülés során nem voltak hátráltató tényezők, zökkenőmentesen tudtunk dolgozni. Mindazokat a hibákat, melyek az első félévben még előfordultak, sikerült orvosolni. Labdakihozatalokban, támadás befejezésekben nagyot léptünk előre, mint ahogy védekezés terén is, de a játék minden elemében látható volt a fejlődés. Mérkőzésre külön nem készültünk, mivel nem az számít, milyen eredmény születik a pályán, ebben a korosztályban sokkal fontosabb, hogy mindazt, amit az edzéseken gyakoroltunk, meccsszituációban is végre tudják hajtani a srácok. Legtöbbször jól játszottak a fiúk, ám időnként előfordult, hogy visszafogottan teljesítettek, de ez természetes, hiszen gyerekekről beszélünk. Az viszont vitathatatlan, hogy a mögöttünk hagyott időszakban csapatként és egyénileg fejlődést tapasztaltam. Ami még nagyon fontos tényező, hogy az elmúlt hónapokban kialakult egy remek, összetartó közösség, a srácok a pályán és azon kívül is jól megértik egymást. Egészében nézve a tavaszi szezont, elmondhatom, elégedett vagyok, a gyerekek jól álltak a munkához, becsületesen, legjobb tudásuk szerint végezték a feladatokat. A bajnoki sorozat befejeződött, ám dolgozunk tovább, az elkövetkező napokban edzőmérkőzéseket játszunk. A tréningek a tanév végeztével lezárulnak ugyan, viszont nyárra tábort szerveztünk, és focizunk tovább. Mindezek után pedig jöhet a megérdemelt pihenés. Köszönöm a srácoknak az egész éves munkát, a szülőknek a támogatást, a szakosztály vezetésének pedig, hogy minden feltételt biztosítottak számunkra” – értékelte az elmúlt félévet csapatunk vezetőedzője, Hegedűs Györk.

KZT