Helyzeteinkkel rosszul sáfárkodtunk

Az első félidő elején kétgólos hátrányba került U15-ös csapatunk, a második játékrészben rengeteg helyzetből csak egyszer voltak eredményesek, így pont nélkül tértek haza Soroksárról.

Élcsapat várt a hét utolsó napján Rácsai Lajos tanítványaira, akik vasárnap a 2. helyen álló Soroksár otthonában léptek pályára. Mivel a rivális Vác nyert szerdán, szükség volt a pontokra, hogy fiataljaink visszavegyék a dobogó harmadik fokát a Pest vármegyeiektől.

Jó ritmusban kezdtünk, mi voltunk az aktívabbak a mérkőzés elején, de a 11. percben hibáztunk hátul, ezt pedig góllal büntették a hazaiak. A 18. minutumban ismét bizonytalanok voltunk, ezt is kihasználta ellenfelünk és kettőre nőtt a hátrányunk. Nem törtünk meg, sőt fokoztuk a tempót, többször is odaértünk a soroksári kapuhoz, ám a befejezéseknél rendre hibáztunk, így szünetig nem tudtuk csökkenteni a különbséget.

A térfélcsere után is mi domináltunk, birtokoltuk, szépen járattuk a labdát, kapura veszélyesen futballoztunk. Az 51. percben vissza is jöttünk a meccsbe, ekkor Komódi Ferenc indította Hegedűs Balázst, aki higgadtan a kapuba gurította a labdát. Már az egyenlítésért támadhattunk, ki is dolgoztunk számtalan helyzetet, de a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk, még ziccert is hibáztunk. A kapufa is a házigazdákat segítette, így hiába a fölény, pont nélkül zártuk a vasárnapi összecsapást.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 22. forduló

Soroksár SC – DEAC: 2-1 (2-0)

DEAC: Székely – Kozma Be. (Hegedűs 48’), Komódi (Tóth M. 65’), Kiss S. (Molnár 57’), Nagy Á. (Kiss M. 65’), Toka (Tokai 57’), Kozma Ba. (Nagy A. 48’), Juhász (Császár 65’), Borbély, Bodolai, Bakó

Vezetőedző: Rácsai Lajos

Gólszerző: Hegedűs 51’

Rácsai Lajos: Figyelmetlenségből viszonylag hamar kétgólos hátrányba kerültünk, a folytatásban mi uraltuk a meccset. A második félidőben kifejezetten sok helyzetünk volt, de ki is maradtak, még ziccert is hibáztunk, csak kapufáig jutottunk. Úgy vélem, legalább egy pontot megérdemeltünk volna, mi birtokoltuk a labdát, ellenfelünk csak rugdosta előre a játékszert, de ma Fortuna sem fogta a kezünket.