Hétközi gólpárbaj és kiütéses győzelem

U13-as csapatunk Szabó Gyula és Kozma Bence mesternégyesével, valamit Barna Teó találatával nagyarányú győzelmet aratott szerdán.

Hétközi mérkőzés várt Balla Imre csapatára, tanítványai szerdán délben a Mezőkövesd együttesét fogadták. Októberben már sikerült legyőzni a matyóföldi gárdát, így abban bíztunk, másodjára is megnyerik srácaink a párharcot.

Kellett egy kis idő, mire ifjoncaink felvették a kellő fordulatszámot, az első negyed első felében, elég sok hibával és pontatlanul játszottak. Ebben a periódusban a vendégek többet tartózkodtak a térfelünkön, mint a sajátjukon. Ahogy teltek a percek, elkapták a fonalat a Balla-tanítványok, átvették a játék irányítását, csak idő kérdése volt, mikor veszik be a kövesdi kaput. Erre a 19. minutumig kellett várni, Szabó Gyula villanása után előnnyel zárhatta csapatunk a játékrészt.

A folytatásban is srácaink domináltak, Szabó Gyula a második etapban is meglőtte a maga gólját. A harmadik negyeden Kozma Bence percei következtek, aki 12 minutum alatt háromszor zörgette meg a matyóföldiek hálóját. A zárófelvonásban Szabó Gyula és Kozma Bence gólpárbaját láthattuk, melyet Szabó nyert, de összevetésben döntetlenre végeztek, mindketten mesternégyesig jutottak. A végeredményt viszont Barna Teó állította be, aki a 79. percben mattolta a vendégek védelmét.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 14. forduló

DEAC – Mezőkövesd: 9-0 (1-0, 1-0, 3-0, 4-0)

DEAC: Szilágyi – Nánási, Bodolai, Nagy M., Kozma Ba., Szabó Gy., Juhász, Bakó, Kozma Be.

Cserék: Tóth-Korcsmáros, Vass, Székely, Lukács, Barna

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Szabó Gy. 15’, 25’, 67’, 72’, Kozma Be. 43’, 48’, 55’, 68’, Barna 79’

Balla Imre: Az első tíz percben kicsit kapkodtunk, ránk is jött az ellenfél, de ezt követően jól játszottunk, amit kértem a fiúktól többnyire jól is valósították meg. Voltak szép támadásaink, szereztünk kilenc gólt, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, gratulálok a srácoknak.