Fontos mérkőzések várnak a korosztályos vármegyei bajnokságokban vitézkedő csapatainkra.
Talán még odaérhet a dobogóra Kozma László együttese, négy pontra vannak a 3. helytől és még kilenc egységet lehet gyűjteni a hátralévő három fordulóban. Ám ehhez két feltételnek kell teljesülnie, elsőként hozni kell a három meccset, vasárnap a Nyíradony ellenit és a rivális Monostorpályinak kétszer is botlania kell. Hegedűs Györk legénysége bejelentkezett a dobogós helyek egyikére, már csak az a kérdés, mely fokán zárhatják a szezont. Két pont az előny a monostoriakkal szemben, saját kezükben van a sorsuk, ha behúzzák a következő három párharcot, másodikként végeznek. A vasárnapi, Hajdúsámson elleni párharcot megnyerve nagy lépést tehetnek az ezüstérem felé.
Sáfár Péter tanítványai betliztek a derbin, visszafogott teljesítményt nyújtva négygólos vereséget szenvedtek a Józsától. Át is kellett adniuk az első helyet a Hajdúnánásnak. Nincs mese, vasárnap le kell győzni ismét a Püspökladányt, egy hét múlva pedig a riválist és bezsebelhetik a bajnoki címet. Molnár Máté ifjoncai is harcban vannak még az aranyéremért, három pontra vannak az éllovas városi riválistól, mely gárdával május végén még összecsapnak. Addig viszont két csapatot kell két vállra fektetni, elsőként vasárnap a Komádit.
Vármegyei I. osztály U-19 24. forduló
Nyíradony – DEAC
05.12. 14:30 Nyíradonyi Városi Sporttelep
DASE – Hajdúsámson
05.12. 11:00 Böszörményi úti Campus
Megyei U-16 1-6. hely 7. forduló
DASE – Püspökladány
05.12. 15:00 Sportcampus
Megyei U-14 1-6. hely 7. forduló
DASE – Komádi
05.12. 13:00 Sportcampus