Idegenbeli rangadók hétvégén

Hétvégén U14-es lánycsapataink a Nyíregyháza és a Diósgyőr otthonában lépnek pályára.

Két meccs, két győzelem, 12 rúgott, nulla kapott gól Harcsa Csaba csapatának tavaszi mérlege. Hétvégén jöhet a triplázás, ehhez a 4. helyen álló Nyíregyháza otthonából kellene elhozni a három pontot. Erre minden esélye megvan lányainknak, a szabolcsiak legyőzése ősszel sem jelentett gondot, azt a párharcot 6-1-re sikerült megnyerni. Csapatunknak nem csak a támadósora hatékony, hanem a védelme is, ezt mutatja a plusz 68-as gólkülönbség (73-5), ezzel pedig magasan kiemelkedünk a mezőnyből. Ezen pazar mérleget lehet javítani a 18. fordulóban, sőt kell is, hiszen lányaink célja, a bajnoki cím.

Elkapták a fonalat Balogh József tanítványai, ugyanis a tavaszi nyitányon elszenvedett vereség után kétszer is győztesen hagyták el a pályát. A Mezőkövesdnek négyet, az Ózdnak hetet vágtak lányaink és felléptek a 8. helyre. Szombaton újabb rangadó következik, ezúttal a 9. pozícióban lévő Diósgyőr lesz az ellenfél. Ősszel 6-1-re a borsodiak nyertek, de azóta hatalmasat léptek előre minden téren ifjú hölgyeink, és mint előző héten az Ózdnak, most a Diósgyőrnek is törleszteni szeretnének.

Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 18. forduló

Nyíregyháza Spartacus – DVSC-DEAC

03.18. 10:00      Nyíregyháza Örökösföld Sporttelep

Diósgyőr – DEAC

03.18. 11:00      DVTK Edzőközpont