Vármegyei csapataink a Bestrong, a Nyíradony és a Hajdúsámson otthonában kezdik a tavaszi sorozatot.
A vármegyei U19-es bajnokságban vitézkedő csapataink is megkezdik hétvégén a tavaszi pontvadászatot. Kozma László legénysége mindjárt városi derbivel indít, ugyanis szombaton a Bestrong otthonában lépnek pályára. Az első körben kiütéses győzelemmel zártuk az összecsapást, 11-et vágtunk a zöld-fehéreknek. Csapatunk a táblázat 2. helyéről várhatja a hétvégi párharcot, míg a rivális a hatodikról. Ha sikerül ismét két vállra fektetni a pallagiakat, megszilárdíthatjuk pozíciónkat a dobogó második fokán, ha pedig botlana az éllovas Hajdúböszörmény, két pontra zárkózhatunk a kék-fehérekhez.
Hegedűs Györk együttese is idegenben kezdi a szezont, a hét utolsó napján a Nyíradony otthonában vizitálnak. Helyezésben és pontszámban is nagy a különbség a két gárda között, a mieink 31 ponttal az ötödikek, míg házigazdák 12 egységgel a tizenegyedikek. Az első körben nem okozott gondot az adonyiak legyőzése, 11-0-ra nyertük a párharcot. A mostani összecsapásnak is csapatunk az esélyese, ha sikerül begyűjteni a pontokat, szerencsés esetben akár a dobogó harmadik fokán zárhatjuk a fordulót.
Molnár Máté tanítványai vasárnap reggel a 2. helyről indítják a tavaszi pontvadászatot. Az idei év első tétmérkőzésén a sereghajtó Hajdúsámson vendégeként lépnek pályára. Kétszer már összecsaptunk a sárga kékekkel, mindkét találkozót megnyertük, most jöhet a triplázás. Kellenek az egységek, hogy tartsuk a lépést a listavezető Nyírlugossal, és legyen esély csoportelsőként zárni az alapszakaszt.
Vármegyei I. osztály U-19 16. forduló
Bestrong – DEAC
03.16. 13:00 Bestrong Sportkomplexum
Nyíradony – DASE
03.17. 13:00 Nyíradonyi Városi Sporttelep
Megyei U-14 B 14. forduló
Hajdúsámson – DASE
03.17. 09:00 Hajdúsámsoni Sporttelep