A regionális bajnokság 22. fordulójának pénteki játéknapján két csapatunk gyarapíthatja jó eséllyel egységeinek számát.
U19
Dobos Attila együttese nagy lépést tett az előző fordulóban a bajnoki ezüst felé, a Sényő legyőzésével ráadásul az egyik riválistól is jelentősen elléptek a mieink. A rangadó után valamivel könnyebb feladat vár a fiúkkal, pénteken ugyanis a középmezőnyben található Mátészalka ellen lépnek pályára. A szabolcsi gárda is sikerrel vette az előző akadályt, bár eléggé megszenvedtek az utolsó előtti helyezett Loki Focisulival. Legutóbb októberben találkoztak a csapatok, azt a mérkőzést 6–1-re nyerték meg idegenben a mieink, a mostani párharcnak is hasonló lehet a végkimenetele. Ezúttal sem lehet más a cél, mint begyűjteni a három pontot, a győztes találkozó után pedig már be lehet tenni a „pezsgőt” a hűtőbe, hiszen szinte biztos, hogy a második helyen zárja a bajnokságot csapatunk.
DEAC–Mátészalka
04.30. 16:30, Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
U17
Fiatalabb korosztályunk szintén a bajnoki ezüst egyik várományosa, melyre a Tarpa és a Loki Focisuli is pályázik. A kiesőzónában lévő Sényő legyőzésével stabilizálta pozícióját Balla Imre együttese, amely hatpontos előnnyel őrzi a második helyet. A következő fordulóban a lokistákat ki is zárhatják az ezüstért folytatott versenyfutásból, s szerencsés esetben a Tarpától is eltávolodhatnak. Ehhez viszont itthon kell tartani az egységeket pénteken, ami nem lehetetlen küldetés, ugyanis az idei sorozatban egyszer már legyőztük következő ellenfelünket, a Mátészalkát, akkor hatot gurítottunk a jelenleg 10. helyen álló szabolcsiaknak.
DEAC–Mátészalka
04.30. 14:30, Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
Fotó: Égerházi Péter