Két csapatunk lép pályára kedden

U14-es csapatunk idegenben, míg U12-es együttesünk hazai környezetben mérkőzik meg a Sajóvölgyével.

U14

Nem a tervek szerint alakult Takács Tamás csapatának hétvégi mérkőzése, hiába játszottak fölényben fiataljaink a második félidőben, végül 3–1-es vereséget szenvedtek a Gödöllőtől. Trénerünk az eredménnyel természetesen nem volt elégedett, de dicsérte a fiúk hozzáállását: „Kicsit úgy éreztem, mintha enerváltabbak lettünk volna a szolnoki meccshez képest, ezért is tudhattuk be, hogy az ellenfél a szünetben két góllal vezetett. A fordulás után azonban nagyobb akarással jöttek ki a srácok, egyből tudtunk szépíteni, elégedett voltam a hozzáállásukkal.”

Kedden ismét pályára lépnek fiataljaink, akik az ősz zárómérkőzésén a Sajóvölgye otthonába látogatnak. Vendéglátóink 2-1-7-es mérleggel a 12. helyen állnak a tabellán, legutóbb a Kecskeméttel szemben maradtak alul három góllal. Jó esély kínálkozik arra, hogy csapatunk győzelemmel zárja a 2021-es évet, ehhez viszont hatékonyabbnak kell lenni a kapu előtt. Srácaink hiába dolgoznak ki sok helyzetet, elég rossz százalékban tudják értékesíteni, ami sajnos sokszor visszaütött. Csak két csapat szerzett kevesebb gólt a mezőnyben, e téren feltétlenül javulni kell.

MLSZ országos U14-es bajnokság, 12. forduló

Sajóvölgye–DEAC

11.30. 13:00, Sajóvölgye Sportcentrum

U12

Balla Imre tanítványai nagyarányú vereséggel zárták az előző fordulót, a DVTK fiataljai 14 alkalommal vették be a kapunkat. Vezetőedzőnk azonban nem az eredmény miatt volt leginkább elégedetlen: „Ilyen arányban is megérdemelten nyert a Diósgyőr, hatalmas különbség volt a két csapat között. Ez leginkább a hozzáállásban és a mentalitásban mutatkozott meg.”

Nincs idő keseregni, gyorsan rendezni kell a sorokat, mert kedden újabb kihívás vár csapatunkra. A hétközi játéknapon a Sajóvölgye érkezik a Sportcampusra, mely gárda ellen javíthatjuk mérlegünket. Ha mentálisan ezúttal frissebbek lesznek a srácok, s alázattal futballoznak, minden esély meg lesz arra, hogy mindhárom pontot begyűjtsék.

MLSZ országos U12-es bajnokság, 11. forduló

DEAC–Sajóvölgye

11.30. 14:00, DEAC Sportcampus

KZT