Az országos és regionális bajnokságban vitézkedő csapataink – az U19 kivételével – pályára lépnek a hétvégi játéknapokon.
U17
Hódmezővásárhelyen kezdik meg a bajnoki hajrát Dobos Attila legényei, mely gárdát 4-1-re győztek le ősszel. A kék-sárgák azonban előkelőbb helyen állnak csapatunknál, hét ponttal többet gyűjtve, az 5. pozícióból várhatják a szombat déli párharcot. Még oda lehet érni az élmezőny végére, de ehhez gyűjteni kell a pontokat, vereség már nem fér bele.
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 24. forduló
Hódmezővásárhely – DEAC
05.13. 12:00 Hódmezővásárhelyi Városi Stadion
U16
Remek játékkal és jó helyzetkihasználással győzte le Kertész Tamás együttese legutóbb a ZTE gárdáját. Remélhetőleg sikerül átmenteni a jó formát és szombaton is megismétlik kiváló teljesítményüket fiataljaink. Szükség is lesz a jó játékra, ugyanis a 3. helyen álló Kelennel találkoznak. Az első körben sikerült egy pontot elvenni a fővárosiaktól, a döntetlen most is jó eredménynek számítani, de hátha mindhárom egységet begyűjtenék, erre pedig képesek is a fiúk.
MLSZ Országos U16 “C” Csoport 11. forduló
Kelen SC – DEAC
05.13. 12:00 Kelen SC Sporttelep
U15
A 2. helyről várhatja a hétvégi fordulót Dobos Attila alakulata, de még nincs bebiztosítva az ezüstérem, a Barca Akcademy és a Szolnok is pályázik a dobogó második fokára. Épp ezért fontos, hogy fiataljaink hozzák a kötelezőt és a sereghajtó Dunaújváros otthonából három ponttal a zsebben térjenek haza.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 24. forduló
DEAC – Dunaújváros
05.14. 15:00 Sportcampus
U14
Még ha kissé nehezen is, de hozta a kötelezőt Szabó János alakulata az előző fordulóban, sikerült elhozni a három pontot a Salgótarján otthonából. A sereghajtó után az utolsó előtt gárda következik, vasárnap a Sajóvölgye ellen lépnek pályára srácaink. Ezt a párharcot is be kell húzni, ugyan úgy mint idegenben az őszit és akkor egy helyet feljebb lehet lépni a tabellán.
MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 24. forduló
DEAC – Sajóvölgye
05.14. 13:00 Sportcampus
U13-12
Szombaton ismét akadémiai csapatokkal találkoznak fiataljaink, mely játéknapon a Várda lesz az ellenfél. Az esélyek a szabolcsiak mellett szólnak, de Urbin Péter és Balla Imre tanítványai többször bizonyították már a szezon során, hogy fel tudják venni a versenyt akadémistákkal is. De nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy mindazt, amit edzéseken gyakoroltak a srácok, meccsszituációban is meg tudják valósítani. Ha ez bátor játékkal párosult, bízhatunk egy jó eredményben.
MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 25. forduló
DEAC – Várda LA
05.13. 13:00 Sportcampus
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 25. forduló
DEAC – Várda LA
05.13. 11:00 Sportcampus