Kiütéses győzelemmel zárták az évet U19-es lányaink

Korosztályos együttesünk, szerdán az Eger otthonában lépett pályára az idei év zárómérkőzésén. Lányaink záróvizsgája kitűnő eredménnyel zárult, kilenc gólt szerezve gyűjtötték be a három pontot.

Az idei utolsó bajnokin rangadó várt 4. helyen álló csapatunkra, ugyanis szerdán az 5. pozícióban lévő Eger ellen zártuk az őszi szezont. Előnyünk négy pont volt a Heves megyeiek előtt, mely egy győzelemmel hárommal nőhetett volna, ami már jelentős különbség. Az újabb egységekkel az élmezőnyhöz is közelebb kerülünk, az éllovastól csak két pont lett volna a hátrányunk. Tudták ezt lányaink, akik nagyon elszántan léptek pályára.

Már az első percekben éreztették a hazaiakkal lányaink, ma csak vendégsikerrel zárulhat a párharc, a pontok Debrecenbe kerülnek. A mieink jó ritmusban, támadószellemben futballoztak, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre. Időnként beszorították az egrieket a kapujuk elé, akik csak negyedóráig bírták a nyomást. Onnantól beindult a gólgyártás, előbb Keczán Zsanett vette be a hazai kapu, majd pár percre rá Ferenczi Viki triplázott. Nem a klasszikus mesterhármast érte el, mivel közben Magyar Lívia és Borsi Lili is betalált. Vendéglátóink is próbálkoztak támadásépítésekkel, ám védelmünk, mint a svájci retesz, tökéletesen zárt, kapunk nem került veszélybe. A játékrész végére lényegében el is dőlt a mérkőzés, ekkor már hat találat volt az előnyünk.

A nagy előny birtokában kicsit lanyhult a figyelem, ezt ki is használta az Eger és egy hibát góllal büntetett. Ezzel el is lőtték az összes puskaporukat, újabb gólok csak csapatunk neve mögé került. Előbb Magyar Lívia rúgta meg második találatát, majd Keczán Zsanett duplázott, ezzel szintén mesterhármast érve el. Tökéletesen megkomponált félidő volt a második is, lányaink szervezetten, szemre tetszetősen és nagy kedvvel játszottak, esélyt sem adva ellenfelüknek. Mire a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek, kilenc debreceni gól állt az eredményjelzőn. Szép volt, lányok!

Leány regionális U19-es bajnokság, 11. forduló

Eger–DVSC-DEAC 1–9 (0–6)

DVSC-DEAC: Kopjári (Oláh, a szünetben), Kádár (Porcellán P., a szünetben), Babrik (Horváth A., 61.), Király (Nagy Zs., 70.), Balogh M. (Porcellán B., 61.), Borsi, Keczán, Magyar, Ferenczi, Fodó, Veres (Katona, a szünetben)

Edző: Fülöp Diana

Gólszerzők: Keczán (14., 72., 81.), Ferenczi (18., 30., 45.), Magyar (24., 69.), Borsi (39.)

Fülöp Diana: Nagyon szépen játszottunk, tudatosan, szemre tetszetősen építettük támadásainkat, nyomás alatt tudtuk tartani ellenfelünket. Bátran felvállaltuk az egy az egyeket, többször megbontottuk az egri védelmet, illetve távoli lövésekkel is sikeresen próbálkoztunk. Mindazt, amit edzéseken gyakoroltunk, viszont láttam a pályán, csapatként és egyénileg remek teljesítményt nyújtottunk. Külön örülök Keczán Zsanett és Ferenczi Viki mesterhármasának, az utóbbi időben játékban kicsit elmaradtak tudásuktól, most viszont nagyon elkapták a fonalat. Ellenfelünk sem játszott rosszul, de ma nem találtak rést a pajzsunkon, tökéletesen működött a védekezésünk. Teljesen megérdemelt győzelemmel zártuk a 2021-es évet, ugyan ezzel a lendülettel folytatjuk az új esztendőben. Nagyon büszke vagyok a lányokra, le a kalappal előttük!

Tudósított: KZT