Komoly kihívások előtt ifistáink

Megyei U19-es csapataink a Berettyóújfaluval és a Hajdúnánással találkoznak a hetedik fordulóban.

Kozma László csapata sikerrel vette a legutóbbi akadályt, tanítványai 2-0-ra legyőzték a Hajdúböszörményt, begyűjtve egy komoly skalpot, ugyanis a kék-fehérek a mérkőzés előtt vezették a tabellát. A következő fordulóban ismét éllovassal találkoznak ifistáink, ugyanis a Berettyóújfalu kihasználta a Böszörmény botlását és átvette a vezetést. Nem vár tehát könnyű feladat fiataljainkra, de előző héten bebizonyították, bárkivel felveszik a versenyt.

Megyei I. osztály U-19 7. forduló

DEAC – Berettyóújfalui SE

09.24. 13:00      Böszörményi úti Campus

Hegedűs Györk alakulatára is nehéz párharc vár, ugyanis szombat kora délután a 6. helyen álló Hajdúnánás otthonában vizitálnak. Csapatunk döntetlennel, míg a házigazdák nagyarányú győzelemmel hangolódtak a hétvégi összecsapásra. A papírforma a vendéglátók mellett szól, de ez nem jelenti azt, hogy csapatunk esélytelenül lépne pályára. Ha fiataljaink tudásuknak megfelelően futballoznak, ponttal, akár pontokkal térhetnek haza, jelentősen javítva jelenlegi helyezésükön.

Megyei I. osztály U-19 7. forduló

Hajdúnánás FK – DASE

09.24. 13:00      Hajdúnánási Sportpálya, centerpálya