Krascsenics Csilla: Csapatként és egyénileg is sokat fejlődtünk

Lezárult az U19-es kiemelt bajnokság idei kiírása, melyben csapatunk az előkelő 2. helyen végzett. A DLA-DEAC edzőjével beszélgettünk a felkészülésről, a bajnokságról és a jövőről.

Nem volt könnyű helyzetben nyáron Krascsenics Csilla, ugyanis alaposan megváltozott előző évi kerete, a 2020-2021-es szezonra szinte egy teljesen új csapatot kellett építenie. A fiatal szakvezető nem tétlenkedett, a felkészülés kezdetére kialakította megújult csapatát.

„Mielőtt elkezdtük az érdemi munkát, leültünk a lányokkal és átbeszéltük, melyek azok a dolgok, amiket alapvetően elvárok tőlük. Azt is elmondtam, sok munka vár ránk, ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk, keményen meg kell dolgozni. Az edzéseken nagy hangsúlyt fektettünk az erőnlétre, hogy megfelelő fizikális állapotba kerüljenek a játékosok. Természetesen, taktikai, technikai feladatok is szerepeltek a programban, az edzőmérkőzéseken próbáltuk tökéletesíteni a játékunkat. Munkás heteket hagytunk magunk mögött, de a lányok megértették, mit miért csinálunk, becsületesen elvégezték mindazt, amit kértem tőlük. Mivel új csapat épült, fontosnak tartottam, hogy minél jobban összekovácsolódjon a társaság, ezért közös programokat is szerveztünk. Mire véget ért a felkészülés, kialakult a kölcsönös bizalom, jó szemlélet és hangulat uralkodott az öltözőben, összeállt egy nagybetűs csapat. Egészében nézve a felkészülést, maximálisan elégedett lehettem, azt a munkát, amit elterveztem, sikerült maradéktalanul elvégeznünk” – fogalmazott a felkésülésről a tréner.

Augusztus közepén elrajtolt a kiemelt bajnokság 2020-21-es sorozata, melyben csapatunk kiválóan teljesített, több veretlenségi szériát produkáltak. A jó eredményeknek köszönhetően, lányaink sokáig versenyben voltak a bajnoki címért, végül a szépen csillogó ezüstérmes pozícióban zárták a bajnokságot.

„Már az első edzőmérkőzésen éreztem, a csapat többre hivatott annál, hogy a középmezőnyben gondolkozzunk, akár a dobogót is megcélozhatjuk. Nagyon jól kezdtük a szezont, egy nyolcmeccses veretlenségi szériával indítottunk. Az Astra ellen megtört a lendületünk, de utána visszatértünk a győztes útra. Sajnos a pandémia alaposan átírta a menetrendet, több mérkőzést el kellett halasztani, így elég rendszertelenül léptünk pályára. Emiatt többször is módosítanom kellett az edzésterven, de különösebb fennakadást nem okozott. A szezon végére akadtak gondjaink, létszámban kissé elfogytunk, az utolsó fordulókban ráadásul vészkapust kellett a gólvonalra állítanom. A nehézségeken felül tudtunk kerekedni és végül a második helyen fejeztük be a bajnokságot. Ami nagy pozitívum, hogy a lányok mentálisan erősek voltak, nem egyszer sikerült vert helyzetből felállnunk és magunk javára fordítani a mérkőzést. Nagyon örültem az ezüstéremnek, de azért maradt bennem némi hiányérzet. A Ferencváros és az Astra elleni találkozónk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, pedig ha a két utolsó két meccset behúzzuk, talán a bajnoki cím is meglehetett volna. Sok meglepetést tartogatott a bajnokság, kiegyensúlyozott volt a mezőny, egyik rivális ellen se lehetett biztosra menni. Csapatként és egyénileg sokat fejlődtünk, taktikailag és játékban nagyot léptünk előre. Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk” – értékelte a szezont csapatunk edzője.

A bajnokság lezárult, a lányok már megkezdték nyári szabadságukat, kipihenik a fáradalmakat, de nem álltak le teljesen.

„Az utolsó mérkőzést követően még voltak levezetőedzések, ami után a játékosok megkezdték megérdemelt szabadságukat. Viszont a nyári szünetre is kaptak fel adatokat, futómunkát és erőnléti feladatokat kell elvégezniük, hogy fizikálisan ne épüljenek le. Lesz még egy évzáró összejövetelünk, kiosztjuk az érmeket, megünnepeljük a második helyet. Azt, hogy mikor kezdjük a felkészülést, még nem lehet tudni, hiszen lesznek változások a keretben, de azon dolgozunk, hogy minél előbb összeálljon a csapat és elkezdhessük időben a munkát. Ez úton is szeretném megköszönni a lányoknak az egész éves munkát, a jó hozzáállást, és jó pihenést kívánok nekik” – zárta gondolatait Krascsenics Csilla.

U19-es csapatunk 19-3-4-es mérleggel, a 2. helyen zárta a kiemelt bajnokságot, 91 alkalommal vették be ellenfeleik kapuját és 32 gólt kaptak. A legeredményesebb játékos Urbán Viktória, 35 találatának köszönhetően ő lett a bajnokság gólkirálynője.