Leány U16: Kevés hiányzott a pontszerzéshez

Kétgólos hátrányból még tudott szépíteni korosztályos lánycsapatunk, ám az egyenlítés már nem jött össze, így a Szolnok három ponttal távozott a Sportcampusról.

Nagy Anikó tanítványai közvetlen riválisukat, a Szolnokot fogadták vasárnap délelőtt a Sportcampuson. A vendégek egy hellyel és négy ponttal előzték meg a mieinket, mely távolság csökkenhetett volna, ha lányaink begyűjtik az egységeket.

Agresszív harcmodort választottak a vendégek, magasan védekezve, már a labdakihozataloknál próbálták megzavarni csapatunkat. Ezt gyors, rövid passzos játékkal igyekeztek ellensúlyozni a mieink, ám be-be csúsztak hibák. A Szolnok taktikája beválni látszott, egy védelmi megingást kihasználva, a 13. percben megszerezték a vezetést. Csapatunk próbálta ledolgozni hátrányát, meg is voltak a lehetőségek, ám a végjátékoknál rendre rossz megoldásokat választottak. A kék-fehéreknek is volt több veszélyes helyzete, ám újabb találat már nem született a félidő végéig.

A második játékrész rosszul indult a mienk szempontjából, ugyanis egy újabb védelmi hibát megbüntettek a vendégek és megduplázták előnyüket. Négy percre rá Czene Sára tökéletesen célozva, 20 méterről védhetetlenül lőtt a szolnoki kapuba. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, mindkét oldalon voltak lehetőségek, a mieink egyenlíthettek volna, a Szolnok pedig lezárhatta volna a mérkőzést. A helyzetek viszont mindkét oldalon kimaradtak, így a hármas sípszóig már nem változott az eredmény, a vendégek egygólos győzelmet arattak.

Leány regionális U16, Keleti csoport, 14. forduló

DVSC-DEAC–Szolnoki MÁV FC 1–2 (0–1)

DVSC-DEAC: Pótor – Ozsváth, Egri, Czene (Ari, 52.), Váradi, Kanyuk (Papp I., a szünetben), Mocsári, Rácz, Szőnyi, Horváth L., Kádár

Edző: Nagy Anikó

Gólszerző: Czene (51.)

Nagy Anikó: Tudtuk milyen felfogásban futballozik a Szolnok, készültünk rá, hogy le fognak minket támadni, ezért azt kértem a lányoktól, próbáljuk földön tartani a labdát, rövid passzokkal építsük fel támadásainkat. Ez többé-kevésbé meg is valósult, bár voltak pontatlanságok, technikai hibák a játékunkban. A másik gond, hogy nem volt középpályánk, a csapatrészek között nagy volt a távolság, így könnyen átjátszottak minket. Védekezésünkkel is adódtak gondok, a tolódásokat rosszul oldottuk meg, ez pedig kihasználta ellenfelünk. Ha kicsit pontosabbak vagyunk a kapu előtt, akár egy pontot itthon tarthattunk volna, de az igazság az, hogy a Szolnoknak is sok lehetősége volt a gólszerzésre. Dolgozunk tovább, a következő mérkőzésig próbáljuk orvosolni a ma előforduló hibákat.

Tudósított: KZT