U19-es lányaink az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, de szünet után eltüntették a különbséget és döntetlennel zárták a BVSC elleni párharcot.
Remek tavaszt produkál Laczkovszki Ágnes csapata, amely gárda a jó sorozatot szerette volna folytatni szombaton. Ahhoz, hogy újabb pontokkal gyarapodjon alakulatunk egységeinek száma, hazai pályán a BVSC-Zuglót kellett legyőzni.
Nem nagyon találtuk a ritmust a mérkőzés elején, hibák, pontatlanságok jellemezték játékunkat, ennek ellenére rendszeres vendégek voltunk ellenfelünk tizenhatosánál. A vendégek is vezettek támadásokat, többször is veszélybe került a kapunk. Míg mi rossz döntéseket hoztunk a befejezéseknél, a fővárosiak a 16. percben betaláltak. Próbáltunk minél hamarabb egalizálni, össze is jöhetett volna az egyenlítés, de a végjátékoknál rossz döntéseket hoztunk. A 32. minutumban kapusunknak ismét maga mögé kellett nyúlnia, így kétgólos hátránnyal zártuk a játékrészt.
Szünet után feljavult a játékunk, érvényesítettük akaratunkat, még úgy is, hogy csak kilenc mezőnyjátékosunk volt a pályán. A BVSC visszahúzódott védőharmadába, óvta előnyét, így több terület adódott előttünk. Ám hiába voltunk fölényben, a labdát sehogy sem tudtuk a vonalon túlra juttatni. Erőfeszítéseinket végül siker koronázta, a 77. percben Magyar Hanna villant és csökkentette a különbséget. Már az egyenlítésért támadhattunk, ami össze is jött, Magyar a 87. minutumban ismét beköszönt és megmentett egy pontot övéinek.
MLSZ Leány Regionális U-19 Északkeleti csoport 16. forduló
DVSC-DEAC – BVSC-Zugló: 2-2 (0-2)
DVSC-DEAC: Szilágyi – Papp B., Király, Fecsó, Rácz, Magyar, Perpék, Czene, Egri, Veres, Hock
Edző: Laczkovszki Ágnes
Gólszerző: Magyar 77’, 87’
Laczkovszki Ágnes: Bár az első félidőben ugyanannyi helyzetünk volt, mint ellenfelünknek, kétgólos hátrányba kerültünk. Ebben a játékrészben nem igazán volt meg az összhang a lányok között. Szünet után összekaptuk magunkat, mi domináltunk, lehetőségeinkből kettőt értékesítettünk. Ma nem úgy futballoztunk, ahogy szoktunk, az sem könnyítette meg a dolgunk, hogy tíz emberrel játszottunk a második félidőben, ennek tükrében hatalmas teljesítmény, hogy döntetlenre hoztuk a meccset, gratulálok a lányoknak.
