Megosztoztunk a pontokon

A DEAC ificsapata a Balmazújváros otthonában lépett pályára a vármegyei U19 22. fordulójában.

Két fordulót hoztak le úgy Kozma László tanítványai, hogy nem szereztek pontot, ezen szerettek volna változtatni a Balmazújváros vendégeként.

Támadófelfogásban kezdtünk, birtokoltuk a labdát, többször eljutottunk ellenfelünk tizenhatosáig, ám nem találtuk a rést a jól záró, betömörülő védelmen. Bár nem diktáltunk nagy iramot, becsúsztak hibák, ennek ellenére mi voltunk fölényben. De ez meddőnek bizonyult, a játékrész végéig nem tudtuk bevenni a kaput.

Fordulás után valamivel lendületesebben futballoztunk, beszorítottuk a piros-kékeket védőharmadába, de nem tudtuk megbontani a hátsó alakzatot. Ahogy telt az idő, egyre jobban kitámadtunk, ez lehetőséget adott a hazai kontráknak. Volt is egy-két helyzetük, ám ők sem tudtak betalálni, így döntetlennel zárult a mérkőzés.

Vármegyei I. osztály U-19 22. forduló

Balmazújvárosi FC – DEAC: 0-0

DEAC: Tóth D. – Bartók (Szabó Z. 57’), Erenesto (Szabó Cs. 46’), Csordás, Pirka, Etemez, Kovács K., Szathmári (Puskás 46’), Nagy Gy., Kovács M. (Csalánosi 53’), Némethy

Edző: Kozma László

Kozma László: Elég jól kezdtük a mérkőzést, birtokoltuk a labdát, próbáltuk bontani ellenfelünk zárt védelmét, de nem sikerült fogást találnunk rajtuk. Viszont alacsony intenzitással futballoztunk, lassan gondolkoztunk, eljutottunk ugyan a kapuig, de bevenni nem tudtunk. Szünet után próbáltunk ritmust váltani, fölénybe is kerültünk, de túl hosszúak voltunk, ami kockázatos volt, mert a Balmazújváros előtt is adódtak lehetőségek. Akartuk a győzelmet, de csak egy pontot sikerült szereznünk.