Megszakadt a tízmeccses győzelmi széria

U15-ös csapatunk ezúttal is jó teljesítményt nyújtott, ám kimaradtak a helyzetek, a Barca Academy viszont kettőt értékesítve nyerte meg a rangadót.

Nagy lehetőség kapujában állt Dobos Attila legénysége, ha legyőzik a Barca Academyt, szerencsés esetben két pontra megközelíthették volna a listavezető Újpestet, a Szolnokot pedig meg is előzhették volna.

Tudták ezt srácaink is, ennek megfelelően álltak a rangadóhoz. Az első perctől jó ritmusban és támadófelfogásban futballoztak, állandó veszélyben forgott a vendégek kapuja. A fővárosiak a saját, sokpasszos játékukat próbálták érvényre juttatni, de védelmünk ezeket az attakokat sorban megakasztotta. Nem túlzás kijelenteni, főleg egy rangadón, de akár le is zárhatták volna a meccset az első félidőben srácaink, de a legnagyobb helyzetek, a ziccerek is kimaradtak, a kapufáról is kifelé pattant a labda.

Szünet után sem változott a játék képe, bár néha be-be csúszott egy-két hiba, a mieink futballoztak veszélyesebben. Ám a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, egy beadásnak szánt, rosszul eltalált szabadrúgás után a kapunkban kötött ki a labda. Nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak srácaink, ám hiába voltak meg a lehetőségek, egyet sem sikerült gólra váltani. A 69. percben egy előrevágott labdára lecsapott a Barca támadója és a kimozduló Szalóki Norbert mellett a kapuba passzolta a játékszert. Nem volt még veszve semmi, volt idő ledolgozni a hátrányt, de ma a fiúk be voltak oltva gól ellen, így az eredmény már nem változott, október óta első vereségét könyvelte el csapatunk.

Megszakadt egy szép sorozat, de kezdődhet egy új, mégpedig a következő héten a Szolnok otthonában.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 20. forduló

DEAC – Barca Academy: 0-2 (0-0)

DEAC: Szalóki – Pelyvás-Ferenczik, Majtényi (Hatvani 49’), Szabó Z. (Balogh N. 56’), Bak (Molnár Gergely 49’), Drága, Miskolci, Tar, Molnár Gergő, Folytán (Kis K. 66’), Papp G.

Vezetőedző: Dobos Attila

Dobos Attila: Csalódott vagyok, mert ha az ellenfél sokkal jobb, mint a csapatom, szép gólokat szerez, akkor odamegyek az ellenfél edzőjéhez, és gratulálok. De ezen a meccsen nem ez történt, az, hogy elvitt három pontot riválisunk, az igazságtalan. Ellenfelünknek helyzete sem volt, a semmiből szereztek két gólt. Az első félidőben mi támadtunk, sok labdát szereztünk, megvoltak a helyzeteink, de csak kapufáig jutottunk. Miután hátrányba kerültünk mindent egy lapra feltéve kitámadtunk, akár megnyugtató előnyre tehettünk volna szert, de ma hadilábon álltunk a befejezésekkel. Ellenfelünk viszont egy szerencsés góllal növelte előnyét. Bosszantó a vereség, játékban jobbak voltunk riválisunknál, de ma semmi nem akart sikerülni. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, egy győzelemmel két pontra zárkózhattunk volna az éllovas Újpesthez.