Megtorpantunk a fővárosban

U14-es csapatunk visszafogott teljesítményt nyújtott az UTE otthonában és háromgólos vereséget szenvedett.

Remekül teljesít Balla Imre legénysége, zsinórban öt meccset hoztak le veretlenül, és állnak a 4. helyen a táblázaton. Szombaton nehéz feladat várt a fiúkra, akik a bajnoki címre pályázó UTE otthonában léptek pályára. A jó forma bizakodásra adott okot, reméltük, legalább egy pontot elhozunk a fővárosból. Sok idő nem volt az átöltözésre és a melegítésre, ugyanis csapatunk busza 11:10-kor gördült be az UTE Labdarúgó Akadémiára, a meccs pedig 11:45-kor kezdődött.

Mintha az öltözőben ragadtunk volna a kezdést jelző sípszó elhangzásakor, nem tudtuk felvenni a meccs ritmusát, lassan, körülményesen és sok hibával futballoztunk. A házigazda akarata érvényesült, ez gólban is megmutatkozott, a 9. percben szöglet után bevették a kapunkat. Mintha kezdtünk volna éledezni, valamelyest javult a játékunk, de nem a kellő fordulatszámon pörögtünk, nem voltunk elég élesek. A lilák domináltak, szerencsére védelmünk tette a dolgát, így nem nőtt a hátrányunk. A 36. minutumban egy ütközés után Antal Róbert maradt fekve fájdalmas arccal a füvön, érkezett hamar a segítség, majd nemsokára a mentő is, vállsérüléssel kórházba szállították. Mielőbbi felépülést kívánunk neki! A sajnálatos eset után nem sokkal a játékvezető befejezettnek nyilvánította az első félidőt.

Szünet után lendületesebben kezdtünk, viszont hiányzott az átütőerő játékunkból, közel sem úgy futballoztunk, ahogy tudunk. Voltak lehetőségeink, de nem tudtuk eltüntetni a különbséget, ráadásul az 58. percben kettőre duzzadt hátrányunk. Ez meg is fogott minket, bár próbálkoztunk támadásépítésekkel, de ezen kísérletek nem jelentettek veszélyt. A 70. minutumban az UTE harmadjára is megzörgette hálónkat, ezzel el is dőlt a meccs, a pontok a fővárosban maradtak.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 7. forduló

UTE – DEAC: 3-0 (1-0)

DEAC: Vékony (Kiss Cs. 73’) – Kulcsár, Nagy Zs. (Szűcs 73’), Laczkó, Molnár (Stekler 73’), Fodor, Harsányi (Lakatos 61’), Galambos, Antal (Csigai 36’), Giczei (Váradi 41’), Kondor

Vezetőedző: Balla Imre

Balla Imre: Elég megilletődötten kezdtünk, mintha megijedtünk volna az Újpesttől, a fiúktól nem azt láttam, amit a korábbi meccseken, hamar hátrányba is kerültünk, utána kezdtünk éledezni. Viszont az első félidő vége előtt kényszerből változtatnom kellett, Antal Robi vállsérülést szenvedett, akit mentő vitt a kórházba. Mielőbbi teljes felépülést kívánunk neki, várjuk vissza. A második etapot valamivel jobban kezdtük, nem volt meg bennünk az átütő erő, az UTE még kétszer bevette kapunkat és megérdemelten nyerte meg a meccset. Ma mindenki tudása alatt teljesített, bízom abban, ez egy egyszeri alkalom volt.