Mindkét U14-es lánycsapatunk pályára lép hétvégén

A DVSC-DEAC szombaton Kazincbarcikára látogat, míg a DEAC vasárnap a Gyöngyöst fogadja.

Harcsa Csaba együttese továbbra is versenyben van az ősz bajnoka címért, csak három pontra vannak az éllovastól. Az Eger viszont eggyel több meccset játszott, hétvégén pedig nem lép pályára, ezért nagy jelentőséggel bír csapatunk számára a szombati párharc. Ha sikerül legyőzni a Kazincbarcikát, átvehetik a vezetést a táblázaton és majd az év utolsó összecsapásán, a csoportrangadón dől el, lányaink az első helyről várhatják-e a tavaszi folytatást. Nincs mese, el kell hozni idegenből a három pontot, sőt a gólarányon is lehet javítani, ami jól jöhet majd a végelszámolásnál.

A hajrát a 10. helyről várhatja Balogh József együttese, ha sikerül a hátralévő két fordulóban hat pontot szerezniük, csatlakozhatnak a középmezőnyhöz. Elsőként a Gyöngyöst kellene hazai pályán legyőzniük lányainknak, mely gárda az 5. pozícióban található. A sikerhez viszont a támadójáték hatékonyságán kell javítani, mert a mezőnyben a legkevesebb gólt csapatunk szerezte. A zöld-fehérek védelme viszont stabil, csak 11 alkalommal tudták bevenni a kapujukat, ennél jobb mutatóval csak a testvércsapat és az Eger rendelkezik.

Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 12. forduló

Kazincbarcika – DVSC-DEAC

11.26. 12:00      Kazincbarcika, Pete András stadion

DEAC – Gyöngyös

11.27. 11:00      Sportcampus