Monoron léptek pályára ifjoncaink

U11-es, U10-es és U9-es csapataink szombaton az idei szezon második Kiemelt Bozsik-tornáján léptek pályára.

Tehetségközpontunk három korosztálya szombaton Monor felé vette az irányt, hogy összemérjék erejüket az idei második Bozsik-tornán a házigazdák mellett az Ikarus és a Szolnok csapataival. Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai próbálták mindazt megvalósítani a pályán, amit edzéseken gyakoroltak, tették ez többnyire sikerrel.

U11

-Ezen a napon olyan tehetségközpontokkal találkoztunk, amelyekkel nagy ritkán mérkőzhettünk meg az elmúlt évek során, így kíváncsian vártam, hogy mire leszünk képesek ellenük. Minden találkozón remek hozzáállást tanúsítottak a gyerekek, csupán a Monor elleni mérkőzés középső harmadában volt egy gyengébb periódusunk, amit ki is használtak a hazaiak. Javarészt kiegyenlített összecsapásokat játszottunk, amelyeken egységesek voltunk és a gyerekek bátran próbálták alkalmazni az eddig tanultakat. Örülök, hogy most szinte mindenki igyekezett kihozni magából a legtöbbet. Somi Bencének gratulálok a külön elismeréshez, valamint Török Oszkárnak, aki egy évvel fiatalabbként is megállta a helyét az idősebbek között – összegzett Szabó János

Eredmények

Ikarus – DEAC: 1-2 (1-1)

Monor – DEAC: 6-3 (3-1)

DEAC – Szolnok: 1-1 (0-1)

DEAC U11: Gyulai Dániel, Birizdó Balázs, Mosolygó Bence, Vaszkó Márton, Somi Bence, Veres Benett, Szabó Simon, Barkó Márton, Bényei Gréta, Fedor Dániel, Csete Lázár, Török Oszkár, Sándor Illés

Vezetőedző: Szabó János

U10

-Olyan tehetség központ csapatokkal mérhettük össze erőnket, akikkel ritkán tudunk megmérkőzni. Az Ikarus csapatával az első félidei 5-0 után a végére 5-3-ra tudtunk felzárkózni. Egy nagyon szimpatikus gárda volt az ellenfelünk, akik ugyanúgy, mint mi, kombinatívan próbáltak építkezni, és ez egy jó mérkőzést eredményezett. A Monor ellen ügyesen futballoztunk, de sima siker helyett a kemény védekezésünk elmaradása miatt felhoztuk ellenfelünket, így szűkös győzelem lett a végére. Az utolsó mérkőzésen Szolnok csapatával találkoztunk, akik szintén hasonló játékerőt képviseltek, mint mi, a helyzetkihasználás döntött ezen a mérkőzésen, ebben pedig jobbak voltunk és magabiztos győzelmet arattunk. Összességében büszke vagyok a srácokra, a múltheti Bozsik után sokkal jobb volt a harciasság, valamint a játékunkkal sem volt probléma. Öröm volt látni, hogy pár gólunk úgy született, hogy a kapustól indulva, felismerve a játékhelyzeteket, szépen építettük fel támadásainkat. Gratulálok Herman Péternek, aki mostani teljesítményével a csapat legjobbja volt és elismerő oklevélben részesült. Dolgozunk tovább, jövőhéten Pallagra látogatunk. Köszönjük a szülők biztatását! Hajrá DEAC! – értékelt Molnár Bálint

Eredmények

DEAC – Ikarus: 3-5

DEAC – Monor: 7-5

DEAC – Szolnok: 3-0

DEAC U10: Koós Domonkos, Som Noel, Kozák Norbert, Herman Péter, Szatmári Dávid, Hunya Simon, Bán Gergely, Bencze Péter, Bencze Gergő, Kovács Zsombor, Horváth Előd Dorián, Kecskés Patrik, Patai Benett, Nyíri Roland

Vezetőedző: Molnár Bálint

U9

-Sajnos most megtapasztaltuk a labdarúgás picit nehezebb, de annál tanulságosabb oldalát is. Nagyon ügyes és tehetséges játékosokból álló ellenfelekkel találkoztunk. Az elmúlt hetek jó teljesítményeitől messze elmaradtunk, de így is láthattam természetesen olyan megoldásokat a különböző játékhelyzetekben, amik kimondottan tetszettek. Picit az átmenetek tempója, a gyorsabb gondolkodás-döntés most elmaradt, illetve a labdás játékos támadása is sokkal lassabban történt meg. A gyerekeknek is mindig felhívom a figyelmét a győztes mentalitás fontosságára, talán a hosszú út vagy az esetleges nem megfelelő motiválásom, kommunikációm miatt, de ez ma nem annyira jelent meg, mint amennyire már láthattam a játékosaimtól. Nyilván semmi tragédia nem történt, sőt, ahogy említettem csak többet tudunk tanulni az ilyen napokból. Köszönjük ismét a „törzsszurkolóink” támogatását! Hajrá DEAC! – fogalmazott Mester Norbert

Eredmények

DEAC – Ikarus: 1-8

DEAC – Monor: 5-5

DEAC – Szolnok: 5-3

DEAC U9: Mészár Dávid, Somlyai Zoltán, Baja Árpád, Bernát Tibor, Matkó Noel, Barna Benjámin, Prém Benjámin, Sarkadi Zsigmond, Orbán Kende, Tajti Tibor

Vezetőedző: Mester Norbert