Nagy Anikó: Minden téren sikerült előrelépnünk

Szorgos munkával telt a téli bajnoki szünet U16-os lánycsapatunk számára, Nagy Anikó tanítványai gőzerővel készültek a bajnoki rajtra.

Véget ért a téli felkészülés korosztályos lánycsapatunk számára, hétvégén már bajnoki mérkőzésen adhatnak számot mindabból, amit az elmúlt hetekben tanultak, gyakoroltak.

„Hosszúra nyúlt a téli felkészülésünk, ám ezt cseppet sem bántunk, ugyanis nagyon sok munka várt ránk az elmúlt hetekben. Változott a keretünk, sok új játékos érkezett, ezért csapattá kellett formálni a társaságot. Nagy hangsúlyt fektettünk a fizikális felkészítésre, próbáltuk megfelelő kondicionális állapotba hozni a lányokat a bajnoki rajtra. Sokat gyakoroltuk a taktikai feladatokat, a rögzített játékhelyzeteket, támadásvariációkat, csapatvédekezést. A technikai képzésnél arra törekedtünk, hogy a játékosok minél labdabiztosabbak legyenek, csiszoltuk a cselezőkészségüket, lövőtechnikájukat. Eredményes időszakot hagytunk hátunk mögött, mindazt, amit elterveztünk, sikerült elvégeznünk, a lányok jó hozzáállással, becsületesen dolgoztak, akartak fejlődni. Úgy vélem, minden téren sikerült előrelépnünk, elégedett vagyok az elvégzett munkával” – fogalmazott a felkészülés kapcsán trénerünk.

Hétvégén már bajnoki mérkőzésen lép pályára csapatunk, ám nehéz feladat vár lányainkra, ugyanis a harmadik helyen álló Mercedes otthonában kezdik tavaszi menetelésüket.

„A kecskemétiekről nincsenek kellemes emlékeink, ugyanis az őszi zárómeccsen nagyarányú vereségbe szaladtunk bele. Ezúttal is a Mercedes a mérkőzés esélyese, de ez nem jelenti azt, hogy feltartott kezekkel lépünk pályára szombaton. Szeretnénk alaposan megnehezíteni a dolgukat, jóval szorosabb eredményt elérni, mint az első találkozón. Az előző heti edzőmérkőzésen jó teljesítményt nyújtott a csapat, így bizakodó vagyok. A lányok is nagyon várják már, hogy folytatódjon a bajnoki sorozat, ki vannak éhezve a focira. Ha közelebb tudunk kerülni a Kecskeméthez, egységesek leszünk, már elégedett lehetek” – zárta mondandóját Nagy Anikó.

Írta: KZT