Napi két edzés a programban

Augusztus 11-15. között U13-as és U12-es csapatunk edzőtáborban készül a közelgő bajnoki szezonra.

Gőzerővel készülnek az új szezonra korosztályos csapataink, a Sportcampuson, a Böszörményi úti Campuson és a Vezér utcai pályán zajlanak nap mint nap a foglalkozások. Két korosztályunk – U13 és az U12 – hétfőtől edzőtáborba vonult, napi két tréninggel hangolódnak a közelgő bajnokságra. – A vezetőséggel megbeszéltük, szakmailag ilyenkor indokoltabb egy edzőtábor, mint szezon végén, mikor ki vannak már facsarva a gyerekek és az edzők is. Csapatépítés szempontjából is jobb, az új játékosok össze tudnak kovácsolódni a régiekkel. Az öt nap két és fél hétnek felel meg, ugyanis napi két foglalkozást tartunk. Olyan dolgokat is tudunk gyakorolni, amit az iskolaidőszak hétköznapjaiban nem – fogalmazott U12-es csapatunk vezetőedzője.

-A legfontosabb feladat, hogy a gyerekeket technikailag, taktikailag, fizikálisan és mentálisan felkészítsük a bajnokság kezdetére. Az élettani vezetőnk segítségével két új dolgot vezettünk be ebben a korosztályban, az egyik az SMR hengerezés, a másik pedig a mobilizáció. Ezek lényegesek a sérülések elkerülése végett, a gyerekek edzések előtt önállóan is tudják végezni – mondta Rőth András, majd Szabó János még hozzá tette – a nagy hőség miatt kicsit változtattunk az eredeti programon, védve a srácok egészségét, hiszen még állni is elég a tűző napon, nem hogy futni. A kánikula miatt nem tudunk annyi feladatot elvégezni, mint terveztük. Közeledve a nagypályás focihoz, idén változik a játéktér mérete az előző évhez képest, melyhez hozzá kell szokniuk a gyerekeknek, illetve ahhoz, hogy már bajnoki rendszerben fognak futballozni.

Ifjoncaink, dacolva a kánikulai forrósággal, becsülettel végzik a feladatokat. – Karnevál Kupa után vagyunk, öt meccs van a srácok lábában, így nem kezdtük frissen a hetet. De a fiúk igyekeznek, amit kérek, maradéktalanul végrehajtják, megvan a futásmennyiség, a jó hozzáállás, az akarat. Látok olyan minőségi dolgokat, amit eddig ritkán, vagy egyáltalán nem. Hat új játékos érkezett nyáron, közülük öten itt vannak az edzőtáborban, ők pozitív löketet adnak a csapatnak. Abszolút elégedett vagyok az elvégzett munkával. Péntek az utolsó nap, szombaton pedig edzőmérkőzéssel zárjuk a hetet – zárta mondandóját U13-as csapatunk szakvezetője. Szabó Jánosban viszont maradt hiányérzet. – Kicsit felemás érzésem van, mert foghíjas a keretünk, 20 játékosból eddig maximum 16-an voltak itt, ők jól dolgoznak, viszont az edzéslátogatottsággal nem vagyok elégedett. Nehéz úgy csapatot építeni, ha nincs itt mindenki a tréningeken. Ez az időszak, mikor erőt gyűjtünk, csiszolódunk, készülünk a bajnokságra. Bár az iskolában nyári szünet van, a fociban ez már az edzésekről szól, csak akkor tudunk teljes értékű munkát végezni, ha mindenki itt van.