U15-ös csapatunk begyűjtve a három pontot, hatalmas lépést tett a bajnoki ezüst felé.
Szabó Márton legénysége azt az Ikarust fogadta, amely gárdát az első körben magabiztosan fektetett két vállra. Hozni kellett a második párharcot is, ha a Békéscsaba nem bír a listavezetővel, szinte biztos, hogy a dobogó második fokán zárják fiataljaink a szezont.
Amint útjára indult a labda, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, beszorítottuk ellenfelünket a tizenhatosa elé. A fölény helyzetekben is megmutatkozott, melyek közül a 11. percben Fórizs Tibor egyet értékesített. A gól után is mi irányítottuk a játékot, nyomás alatt tartottuk a fővárosiakat és a 21. minutumban Berki Balázs megduplázta előnyünket. A vendégek is eljutottak a kapunkig, voltak is lehetőségeik, de ezek ki is maradtak. Akár el is léphettünk volna, ám szünetig már nem tudtuk megzörgetni a hálót.
A térfélcserét követően sem változott a játék képe, mi támadtunk, ellenfelünk védekezett, kontrákkal próbálkoztak. Az 52. percben nagy lépést tettünk a győzelem felé, Fórizs csapatunk harmadik, önmaga második gólját jegyezhette. A piros-kékek faraghattak volna a hátrányból, de nem sikerült zárkózniuk, érintetlen maradt a kapunk. A 73. minutumban végleg eldőlt a pontok sorsa, Bencze Máté biztosította be győzelmünket.
A Békéscsaba kikapott az Újpesttől, így három fordulóval a vége előtt hat egység az előnyünk, a viharsarkiakkal szemben.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 23. forduló
DEAC – Ikarus BSE: 4-0 (2-0)
DEAC: Elek (Kocsár 62’) – Aczél, Vass (Toka 54’), Tóth B. (Bence 50’), Pardi (Palercsik 62’), Spadafora (Gáll 62’), Berki, Sárközi, Pindicska, Varga, Fórizs
Vezetőedző: Szabó Márton
Gólszerzők: Fórizs 11’, 52’, Berki 21’, Bencze 73’
Szabó Márton: Mezőnyben ellenfelünk fölé nőttünk, domináltunk, de sok helyzet volt mindkét oldalon, nálunk több, melyeket mi használtunk ki jobban. Ha pontosabbak vagyunk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Gratulálok a csapatnak!