Nem borult a papírforma

U14-es csapatunk a dobogó 3. fokán álló Szolnokot fogadta a 16. forduló szombati játéknapján.

Előző héten értékes pontot szerzett Szabó János együttese, az 5. helyen álló Nyíregyházával végeztek döntetlenre. A következő fordulóban erősebb ellenfél várt csapatunkra, ugyanis szombaton a dobogó 3. fokán álló Szolnokkal érkezett a Sportcampusba.

A vendégek kezdtek aktívabban, többet birtokolták a labdát, próbálták érvényesíteni akaratukat. Ám meddő volt a fölényük, védelmünk jól működött, így átlövésekkel próbálkoztak, sikertelenül. Ennek ellenére a mieink szerezhették volna meg a vezetést, ám a játékvezető sípja egy tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanság után néma maradt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az utolsó percben szabadrúgás után fejesből betaláltak a vendégek és előnyből várhatták a második félidőt.

Szünet után növelték előnyüket a kék-fehérek, ám csapatunk nem esett össze, nagy erőket mozgósítottak srácaink, hogy visszajöjjenek a meccsbe. A 61. percben azonban eldőlt a mérkőzés, a vendégek harmadjára is bevették kapunkat, ám Vass Milán találata visszahozta a reményt. Próbáltak zárkózni fiataljaink, de a hármas sípszó előtt a Szolnok bebiztosította a győzelmét.

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 16. forduló

DEAC – Szolnoki MÁV: 1-4 (0-1)

DEAC: Kocsár – Víg (Mosolygó 62’), Gombás, Tóth B. (Gáll 62’), Tömöri, Aczél, Berki (Bencze 41’), Sárközi (Spadafora 51’), Varga Á., Toka (Pindicska 41’), Vass

Vezetőedző: Szabó János

Gólszerző: Vass 68’

Szabó János: Egy olyan csapattal találkoztunk, amely dobogóra esélyes, ősszel megtapasztalhattuk, milyen jó játékerőt képviselnek, akkor lefociztak minket. A mérkőzés elején inkább ellenfelünk akarata érvényesült, de jól álltuk a sarat, nem nagyon találtak rajtunk fogást. Az első félidőben nekünk volt nagyobb helyzetünk, egy szerintem jogos büntetőt nem adott meg számunkra a játékvezető. Ez volt a fordulópont, mert ha vezetést szerzünk, egészen másképp alakulhatott volna a folytatás, viszont mi kaptunk egy elkerülhető gólt. Fordulás után próbáltuk nyomás alá helyezni a Szolnokot, de mi kaptunk gólt. Ellenfelünk jól használták ki az adódó lehetőségeiket és megnyerték a mérkőzést. A vereség ellenére jól néztünk ki, megvoltak a helyzeteink, akár pontot is szerezhettünk volna. A játék képe alapján nem éreztem azt, hogy a Szolnok ennyivel jobb lett volna tőlünk. A hozzáállással nem volt gond, de több kulcsemberünk nyújtott visszafogottabb teljesítményt, ezt pedig nem bírtuk el.