Nem sikerült borítani a papírformát

Monostorpályiban lépett pályára a DEAC ificsapata és szenvedett négygólos vereséget.

Nehéz mérkőzés várt Kozma László együttesére a 8. fordulóban, ugyanis a bajnoki címre is esélyes Monostorpályi otthonába látogattak. Gólgazdag találkozó volt, melyen az első harminc percben már négy találatot láthatott a publikum. De ne szaladjunk ennyire előre! Hamar vezetést szerzett a Monostorpályi gárdája, már a 3. percben, ám negyedóra sem telt el ezután és már ki is tudtunk egyenlíteni Kozma révén. Innentől a zászló azonban már nem nekünk állt. Mintha meg lettünk volna illetődve, közel sem tudásunk legjavát mutattuk meg, sőt. Ez pedig hamar ki is ült az eredményre is, két zseniális találatot követően ugyanis 30 percnyi játék után 3–1-re vezettek a hazaiak. Az első félidő hátralévő részében mentünk az eredmény után, küzdöttünk, de nem akart összejönni nemhogy az egyenlítés, a szépítés sem.

A fordulás után is jobban játszott a monostori gárda, tetszetősebben szövögették a támadásaikat, sikeresebbek voltak a beadásaik, néha úgy tűnt, macska-egér harcot vívunk velük. Először 4–1-re módosult az állás, történt mindez az 56. percben, majd bő húsz minutum múlva már 5–1 állt a képzeletbeli eredményjelzőn. Az eredményen szépíteni nem tudtunk, a hazaiaknak pedig ennyi éppen elég volt, nagyon nincs mit szépíteni ezen, kikaptunk egy jobb erőkből álló csapattól.

Megyei I. osztály U-19 8. forduló

Monostorpályi–DEAC: 5–1 (3–1)

DEAC: Lévai – Grecskó, Kozma, Kovács K., Tar (Némedi 64’), Kelemen, Bora, Török (Gáll 15’), Varga, Árpi (Kovács M. 46’), Némethy

Edző: Kozma László

Gólszerző: Kozma 16’

Kiállítva: Némethy 74’

Kozma László: Kivétel nélkül formán alul teljesítettünk, mintha elfelejtettük volna mindent. Pontatlanok voltunk, rengeteg hibánk volt, ezt pedig az ellenfelünk ki is használta. Meg voltunk illetődve és még csak a szerencse sem állt mellénk.

P.I.