Nem termett számunkra babér a Viharsarokban

U15-ös csapatunk pénteken a Békéscsaba vendégeként lépett pályára és tért haza szerzett pont nélkül.

Előző héten megszakadt Szabó Márton alakulatának győzelmi sorozata, a Baja mindhárom pontot elvitte Debrecenből. Pénteken dél felé vették az irányt fiataljaink, hogy a Békéscsabával mérjék össze erejüket.

A középkezdés után a házigazdák ragadták magukhoz a kezdeményezést, próbálták érvényre juttatni akaratukat. Srácaink viszont elég sok hibával futballoztak, hiányzott az erő a játékból. Közeledve az első félidő derekához, a lilák kétszer is bevették kapunkat és megnyugtató előnnyel vonulhattak szünetre.

Alig hogy elkezdődött a második játékrész, védelmünk harmadjára is kapitulált, de ekkor abban bíztunk, legalább az egyik pontot meg tudjuk menteni. Próbálkoztunk visszajönni a meccsbe, de pontatlanok voltunk, támadásaink nem jelentettek veszélyt a csabai kapura. A hármas sípszó előtt azonban legalább a becsületgólt megszereztük, a 79. percben Vass Milán volt eredményes.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 18. forduló

Békéscsaba – DEAC: 3-1 (2-0)

DEAC: Elek (Kocsár 70’) – Kállai, Palercsik (Hegedűs 63’), Vass, Tömöri, Pardi, Berki, Pindicska, Varga, Fórizs

Vezetőedző: Szabó Márton

Gólszerző: Vass 79’

Szabó Márton: Sajnos sérülések, betegségek miatt elfogytunk, így egy nagyon szűk kerettel tudtunk Békéscsabára utazni, ez meg is látszott teljesítményünkön. Ellenfelünk játékban és akaratban is fölénk nőtt és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.