Nemzetközi porondon is helytálltak U11-eseink

Korosztályos együttesünk négynapos nemzetközi tornán vett részt a mögöttünk hagyott hétvégén.

Urbin Péter tanítványai Szlovákiába utaztak előző héten, ugyanis a 14 csapatos Fragaria Cup elnevezésű tornára kaptak meghívást. Fiataljaink a csoportmérkőzések során kiválóan teljesítettek, jól hasznosították az egész évben tanultakat. Okosan, taktikusan futballozva, négy győzelem mellett egy-egy döntetlennel és vereséggel zárták meccseiket, és végeztek csoportjuk élén.

Következhetett a négyes döntő, két hazai és egy román csapattal küzdöttek meg srácaink a végső győzelemért. A kiélezett, sok helyzetet hozó párharcok végén együttesünk minimális, egygólos vereségeket szenvedett, így a Brasov, a Partizán Bardejov és a Tatran Presov mögött a negyedik helyen zártuk a tornát.

Csapatunk nem csak a nézők szimpátiáját vívta ki, a legjobb játékosnak járó különdíjat is elhoztuk, mely elismerést Bacsa Benedek vehette át a torna zárásaként.

Srácaink felejthetetlen élményekkel és sok tapasztalattal gazdagodva utaztak haza és kezdhették meg megérdemelt  pihenőjüket.