Nemzetközi tornát nyert U12-es csapatunk

A mögöttünk hagyott hétvégén Csehország felé vette az irányt négy korosztályos csapatunk, ugyanis fiataljaink a Budweis Cup elnevezésű tornán vettek részt.

Srácaink izgatottan készültek az utazásra, ami nem csoda, hiszen első alkalommal vettek részt külföldi tornán, melynek Cěské Budejoviče városa adott otthont. Bár nemzetközi porondon először mérettették meg magukat ifjoncaink, felvették a versenyt az ellenfelekkel, szép eredményekkel zárták a kétnapos tornát. Csapataink teljesítményét U12-es gárdánk koronázta meg, Balla Imre tanítványai kupagyőzelemmel tértek vissza Debrecenbe.

U9-es csapatunknak a játéktér mérete még újdonságnak számított, hiszen először játszottak nagyobb méretű pályán. A fiúk ehhez hamar alkalmazkodtak, tökéletesen kihasználták a terület adta lehetőséget, látványos játékkal nagyarányú győzelmet arattak a nyitómeccsen. A második párharc döntetlennel zárult, mely után kissé görcsösen futballoztak Kovács Miklós tanítványai, kiélezett szituációkban nem a legjobb döntéseket hozták a fiúk, így elmaradtak az újabb sikerek.

Kovács Miklós: Különböző okok miatt nem tudtunk teljes létszámban elutazni a tornára, így a DSC-SI kapusával, illetve a Loki Focisuli és a DASE mezőnyjátékosaival egészítettük ki a keretet. A nyitómeccset nagyarányú győzelemmel zártuk, ám ez a siker mintha túlzottan is magabiztossá tette volna a srácokat. A folytatásban be-be csúsztak hibák, előfordultak bizonytalanságok, ennek következtében kissé görcsössé vált a játékunk, nem a futball élvezete dominált. Mindent egybevetve, elégedett lehetek, rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, a csoportból első helyen való továbbjutás pedig nagy élmény volt a gyerekek számára. Ez egy jó erőfelmérő volt számunkra, tökéletes visszajelzést kaptunk arról, hogy jó úton járunk, ám még van hová fejlődnünk. Az elmúlt hónapokban kialakult egy összetartó közösség, mely a táborozás és a torna során még jobban összekovácsolódott.

DEAC U9-es csapata: Somi Bence, Varga Dániel, Zsignár Levente, Ujvári Sándor, Reiger Hunor, Bán László, Kázmér Simon, Kerekes Ákos, Deczki Nándor, Horváth Ádám, Zeke Norbert

Edzők: Kovács Miklós, Molnár Máté

A torna nyitómeccsén még kissé akadozott U12-es csapatunk játéka, Balla Imre fiai visszafogottan teljesítettek, így vereséggel debütáltak. Srácaink viszont összekapták magukat, a folytatásban szervezetten, fegyelmezetten, szemre tetszetősen futballozva jutottak tovább csoportjukból. Másnap már a döntőért léphettek pályára ifjoncaink, ám ahhoz, hogy megküzdhessenek a kupáért, legalább két góllal kellett nyerniük. Ezt teljesítették is a Balla-tanítványok, mivel a másik párharc 2-1-es eredménnyel zárult, több lőtt góllal a mieink készülhettek a végső megmérettetésre. A döntő első félidejében hátrányba került csapatunk, ám szünet után sikerült egyenlíteni. Az utolsó percekben el is dönthettük volna a mérkőzést, ám két hatalmas ziccert nem sikerült értékesíteni, így következhetett a büntetőpárbaj. Az első kettőt mindkét fél belőtte, ám a harmadik körben ellenfelünk hibázott, igy csapatunknál volt az előny. A negyedik után 4-3 volt az állás, már csak egy jól elvégzett büntető kellett a győzelemhez, ám az ötödiket kihagytuk. Srácaink szinte magukba roskadtak, ám a szomorúság hatalmas boldogságba csapott át, miután az ellenfél büntetője után a labda a kapufán csattant. Csapatunk első nemzetközi tornáját kupagyőzelemmel zárta, mely sikert alaposan megünnepeltek fiataljaink.

Balla Imre: A srácok izgatottan készültek első nemzetközi tornájukra, ez rá is nyomta bélyegét az első mérkőzésre, hiszen valós tudásuk alatt teljesítettek. Sikerült azonban rendeznünk a sorokat, feljavult a játékunk, melynek meg is lett a gyümölcse, nem csak a csoportból sikerült továbbjutnunk, hanem döntőt is játszhattunk. A végső megmérettetés izgalmasan alakult, a rendes játétékidő után büntetőkkel sikerült megnyernünk a tornát. Sokat segített, hogy a többi csapat és a szülők végig biztattak minket, nekik is köszönhető, hogy elhódítottuk a kupát. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, a torna jól szolgálta a gyerekek fejlődését. Egy ilyen siker után nem mondhatok mást, maximálisan elégedett vagyok, gratulálok a srácoknak, nagyon büszke vagyok rájuk.

DEAC U12-es csapata: Szilágyi Levente, Bodolai Áron, Lukács Sándor, Szabó Gyula, Nagy Márkó, Nagy András, Hermeczi Károly, Kósa Marcell, Nánási Áron, Tóth-Korcsmáros Lajos, Székely Csanád, Karacs Bence, Molnár László, Kozma Bence, Vass Dominik, Rácz Attila

Edző: Balla Imre

Szabó János tanítványai a SK Ceske Budejovice, SK Jicín, TJ Nová Ves és az SK Horovice ellen léptek pályára a csoportkörben. A négy párharcból kettőt megnyertek, egyszer döntetlenre végeztek, míg egy alkalommal vereséget szenvedtek. A csapatvédekezés hatékonyságát mutatja, hogy ezen mérkőzéseken csak egy gólt kaptak a mieink, ám ennek ellenére, csoportmásodikként végeztek. Vasárnap még várt két mérkőzés ifjoncainkra, mindkét találkozót minimális, egygólos vereséggel zárták, így a 6. helyen fejezték be a tornát.

Szabó János: Foghíjas kerettel, két vendégjátékossal kiegészülve vágtunk neki első nemzetközi tornánknak, mely egyben utolsó megmérettetésünk volt 8+1-es játékrendszerben. Szombaton négy csoportmérkőzésen léptünk pályára, bár a létszámhiány miatt a nap végére érezhető volt a fáradtság, ám a fiúk helyt álltak és csoportmásodikként végeztünk. Azt némileg csalódásként éltük meg, hogy a négy meccset egyetlen kapott góllal hoztuk le, mégis a 4.-6. helyért játszhattunk a folytatásban. Vasárnap a másik két csoport második helyezettjével mértük össze erőnket, mindkét alkalommal minimális, 2-1-es vereséget szenvedtünk így hatodikként zártuk a jól szervezett tornát. Összeségében nem lehetek elégedetlen a csapatommal, ebben az összetételben, illetve létszámban, ez is egy szép teljesítmény volt a srácok részéről.

DEAC U13-as csapata: Elek Zsombor Attila, Kocsár Vince, Gáll Balázs, Sörlei Keve, Varga Ádám, Vaszkó Mihály, Sárközi Ádám, Berki Balázs, Hidegkuti Vince, Gombás Jevtic Dávid, Szabó József Áron, Dékán Donát Tamás, Lóczi Lehel

Edzők: Szabó János, Molnár Bálint

U15-ös együttesünk teljesítményén meglátszott, hogy fiatalok a mögöttünk hagyott szezonban erős bajnokságban pallérozódtak, minden mérkőzésen partiban voltak ellenfeleikkel. A két nap során négy győzelmet és két vereséget könyvelhettek el Kovács Krisztián tanítványai, mely mutatóval a 4. helyen zárták a csehországi tornát.

Kovács Krisztián: Nem csak az volt a cél, hogy megmérkőzzünk külföldi csapatokkal, hanem az is, hogy felmérjük a játékosok tudásszintjét. Sérülések, nyaralások miatt többen hiányoztak, így a 2008-as korosztályból, a DASE és a FILO csapataiból töltöttük fel az utazó keretet. A két nap során erős csapatok ellen léptünk pályára, mely gárdák jó fizikumú, gyors játékosokkal rendelkeztek. Egyenrangú ellenfelei voltunk a mezőnynek, a mérkőzéseken szervezetten futballoztunk, gólt csak rögzített játékhelyzetekből kaptunk. Minden meccsen akadtak kimagasló teljesítmények, a fiatalok jól illeszkedtek a csapatba. A fiatalok fejlődését kiválóan szolgálta ez a torna, jó lenne gyakrabban ilyen erősségű csapatokkal találkozni.

DEAC U15-ös csapata: Dobó Márk, Papp Milán, Bora Péter, Pál Dániel, Dudás Gergő, Grecskó Marcell, Ari Tamás, Szilágyi Patrik, Balog Olivér, Hajdú Dávid, Veleczki János, Botos Patrik, Vaskó Gábor, Majtényi Dávid, Szabó Zétény, Gáll Benedek, Sámi Balázs, Burai Csanád

Edzők: Kovács Krisztián, Kertész Tamás