Az Urbin-Balla edzőpáros tanítványai fölényes győzelmet arattak sportszerűen küzdő riválisuk felett.
Élesedik a küzdelem az U17-es korosztály regionális bajnokságában, közeledik november 7-e, és a DEAC–Tarpa csúcsrangadó, amely minden bizonnyal eldönti, hogy melyik gárda telelhet a tabella élén. Addig azonban még várnak erőpróbák legényeinkre, akiknek vasárnap a középmezőnybe tartozó Sényő ellen kellett helytállniuk hazai környezetben.
Ragyogóan kezdtük a mérkőzést, öt perc sem pergett le, amikor Dari Balázs vezetést szerzett a mieinknek. A folytatásban is lendületben maradt a DEAC, sorra vezettük a szépen felépített támadásokat, negyedóra elteltével pedig már kettővel vezettünk, miután Almási Zoltán is feliratkozott a gólszerzők közé. Nem sokkal később Kiss Nándor volt eredményes, a lényegi kérdések tehát már az első félórában eldőltek, a Sényő kevés helyzetet tudott kialakítani. A játékrész hajrájában növelhettük volna előnyünket, s bár az adódó lehetőségeket nem sikerült gólra váltani, így is magabiztos, 3–0-s vezetéssel mehettünk pihenőre.
Akik arra számítottak, hogy a tetemes előny birtokában lassítanak majd fiataljaink, nagyot tévedtek, a fordulás után ugyanis tíz perc leforgása alatt három gólt is szerzett a DEAC, Virág Gergő duplázott, s Szathmári Zsombor is beköszönt. A Sényő ugyanakkor nem adta fel, s kevés gólszerzési lehetősége egyikével élni tudott, húsz perccel a vége előtt szépítettek a vendégek. Az utolsó szó mégis a házigazdáé volt, miután a hajrában Kiss Nándor és Víg Zsombor is betalált. U17-es csapatunk 8–1-es győzelmével továbbra is veretlen a bajnokságban, legközelebb az Oros otthonában kell bizonyítaniuk a srácoknak.
Regionális U17-es bajnokság, 8. forduló
DEAC–Sényő-Carnifex FC 8–1 (3–0)
DEAC: Ratku – Víg, Rajna (Pál R., 58.), Dari (Komádi, 60.), Kiss N., Béke (Kozma B., a szünetben), Virág, Kövér (Balogh R., 75.), Almási, Szathmári, Sándor B. (Kopjári, 58.)
Edzők: Urbin Péter, Balla Imre
Balla Imre: Végig uraltuk a mérkőzést, amit kértünk a játékosoktól, maximálisan igyekeztek betartani. Szeretnénk tartani a lépést a Tarpával és a Kisvárdával, ezért minden riválisunk ellen fokozott fegyelemre és koncentrációra van szükség. Hamar sikerült megbontani az ellenfél védelmét, s a folytatásban is számos helyzetet alakítottunk ki, melyek közül nyolcat sikerült gólra váltani. Némi hiányérzetem van, hogy egy alkalommal kapitulált a védelmünk, de szerencsére a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.
