U15-ös együttesünk kiválósága szerint rendkívül összetartó a társaság, s a kemény munka mellett jó hangulatban telnek az edzések.
Idén nyáron érkezett klubunkhoz a Loki Focisulitól Pásztor György, aki hamar megtalálta a helyét az U15-ös csapatban. Kiválóságunk alapemberré vált, a Kaposvár és a Szeged ellen gólt is szerzett, társaival pedig a legerősebb riválisoknak is kellemetlen pillanatokat okoztak a bajnokságban.
„Ez az első szezonom a DEAC játékosaként, nagyon jól érzem magam a klubnál, igazán családias a közeg – hangsúlyozta Pásztor György. – Az edzések jó hangulatban telnek, sokat nevetünk, ám természetesen a folyamatos fejlődésen van a hangsúly, az edzőink sokat követelnek tőlünk. Kimondottan összetartó a társaság, egy irányba toljuk a szekeret, ez a csapat sosem adja fel. Hiába vezet két góllal az ellenfél, mi ugyanúgy küzdünk, hajtunk a pályán, ennek pedig általában megvan az eredménye. Ha kiegyensúlyozottabb teljesítményre lennénk képesek, akár az ötödik helyen is állhatnánk, de így sem lehetünk elégedetlenek a szezonunkkal, sok esélyesebb rivális ellen tudtuk már borítani a papírformát. Egyszer fent, máskor lent, de a legfontosabb, hogy mindig a saját ritmusunkban, nyugodtan és higgadt fejjel futballozzunk. A helyzetkihasználásunkon van még mit javítani, jobban kellene sáfárkodnunk az adódó lehetőségekkel.”
Pásztor György elmondása szerint rengeteget fejlődött az idei évad során, de a jövőben is folytatja a kemény munkát, hogy egyszer a legmagasabb szinten futballozhasson.
„Szeretnék a gyorsaságomon fejleszteni, robbanékonyabbá kellene válnom – mondta fiatal tehetségünk. – Kovács Krisztián kezei alatt a játék minden elemében sokat léptünk előre, s csak rajtunk múlik, hogy a fejlődés töretlen marad-e. A labdatartásomat jónak mondanám, megfontolt játékosnak tartom magam, s a kemény munkában hiszek. Szeretnék egyszer profi bajnokságban, akár az NB I-ben is játszani, de addig még hosszú út vár rám. Egyelőre a társaimmal együtt a hátralévő mérkőzésekre összpontosítunk, jó lenne szépen lezárni a szezont.”
