Puskás Patrik mentett pontot a végén

U16-os csapatunk hamar hátrányba került, de a hajrában sikerült döntetlenre hozni a Tarpa elleni mérkőzést.

Az egri győzelem után hazai környezetben lépett pályára Rácsai Lajos együttese, bár a Tarpa elleni találkozón vezetőedzőnk helyett Takács Tamás irányította a csapatot. Ősszel négyszer terheltük meg a szabolcsiak kapuját, abban bíztunk, ismét sikerül többször megzörgetni a hálót.

Beragadtunk a középkezdés után, egy védelmi hibát kihasználtak a piros-fehérek és a 3. percben már náluk volt az előny. Akadozott gépezetünk, nem sikerült felvenni a megfelelő fordulatszámot. Kiegyenlített volt a mérkőzés, mindkét oldalon voltak lehetőségek, de szünetig nem változott az eredmény.

Fordulás után is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, majd a második félidő derekától nagyobb fokozatba kapcsoltunk, nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Ám hiába, a szabolcsi kaput csak nem sikerült bevennünk. A vendégek már zsebben érezték a három pontot, de a 88. percben a csereként beálló Puskás Patrik végre megzörgetve a hálót, döntetlenre mentve a mérkőzést.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 19. forduló

DEAC – Tarpa: 1-1 (0-1)

DEAC: Lós – Tar, Molnár (Komádi 69’), Balogh (Szabó Z. 62’), Papp G. (Hajdu 62’), Miskolci, Majtényi (Tömöri 46’), Folytán, Drága (Hatvani 69’), Kis K., Szabó N. (Puskás 62’)

Megbízott edző: Takács Tamás

Gólszerző: Puskás 88’

Takács Tamás: A mérkőzés elején még az öltözőben maradtunk, ennek pedig meg is ittuk a levét, az első percekben hátrányba kerültünk. Próbáltuk felpörgetni játékunkat, át is szerveztem a csapatot, de csak a mérkőzés hajrájában tudtunk betalálni. A fiúk az utolsó 20 percben elhitték, van keresni valójuk, nagy erőket mozgósítottak, ennek eredménye az egy pont.