A DEAC ificsapata a második félidőben döntötte el a szombati, Téglás elleni párharcot és gyűjtötte be a három pontot.
A vármegyei U19-es bajnokság 22. fordulójában Kozma László alakulata a középmezőny elején tanyázó Téglást fogadta. Mivel a testvércsapatunk megnyerte hétközi meccsét, átvette a harmadik helyet, így ifistáink azzal a céllal léptek pályára, hogy ismét ők zárják a dobogón a hetet.
Az már a középkezdés után látszott, a két csapat más-más harcmodort választott erre a mérkőzésre. Mi támadófelfogásban futballoztunk, a vendégek pedig védekező felfogásban. A Téglás taktikája érvényesült jobban, ugyanis hiába voltunk fölényben, a jól tömörülő védelmet sehogy sem tudtuk megbontani. Bár akadtak hibák a játékunkban, nagy volt a fölényünk, ám ez szünetig gólokban nem mutatkozott meg.
A térfélcsere után sem változott a mérkőzés képe, mi domináltunk, a piros-kékek pedig leginkább védekeztek. Próbálkoztak ugyan a vendégek, de ezen kísérleteket könnyedén meghiúsítottuk. A 63. percben végre megtört a jég, Sámi Balázs villant és megszerezte a vezetést. Egy gól nem előny, ezért mindent megtettünk, hogy bevigyük a másodikat is, ez pedig össze is jött a 75. minutumban, ekkor Sámi duplázott. Lett volna lehetőségünk tovább nyitni az ollót, de helyzeteinket már nem tudtuk értékesíteni, így 2-0-ra nyertünk és ismét a dobogó 3. fokán állunk.
Vármegyei I. osztályú U-19 22. forduló
DEAC – Téglás VSE: 2-0 (0-0)
DEAC: Lévai (Vaskó 46’) – Kozma, Kiss M. (Pardi 46’), Berki, Lengyel, Sámi, Juscsák, Gáll B., Nagy Gy., Gáll Ba., Kovács
Edző: Kozma László
Gólszerző: Sámi 63’, 75’
Kozma László: Kicsit nyögvenyelősre sikeredett ez a mérkőzés, nehezen találtuk meg a Téglás játékának az ellenszerét. Jól tömörültek védőharmadukban, nagyon jól zárták a területeket, nehezen tudtuk őket megbontani, kicsit lassan is futballoztunk. Szünet után viszont felőröltük ellenfelünket és megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Gratulálok a csapatnak!
