Sikerrel vennék a következő akadályt csapataink

A megyei korosztályos bajnokság következő fordulójában a Hajdúböszörmény, a Bestrong és a Hajdúhadház ellen lépnek pályára csapataink.

U19

Nem jó előjelekkel várta az előző heti bajnokit Kozma László együttese, ugyanis csak 11 játékos utazott el Hajdúnánásra. Trénerünk így nem tudta frissíteni a csapatát, ez pedig a második félidőben visszaütött, a kék-sárgák hetet tudtak cserélni és végül 5-1-re megnyerték az összecsapást. A következő fordulóban még akkor is nehéz feladat vár ifistáinkra, ha több csere ül majd a kispadon, ugyanis a listavezető Hajdúböszörmény ellen lépnek pályára. De teljes létszámban elkaphatják a kék-fehéreket, mint ahogy tették ősszel, a szeptemberi párharcot Kozma Bence duplájával sikerült megnyerni. Remélhetőleg Kozma Lászlónak ezúttal nagyobb merítési lehetősége lesz és fiataljaink ismét győzelmet ünnepelhetnek.

Megtört a jég, múlt héten megszerezte első tavaszi győzelmét Hegedűs Györk alakulata, mely gárda 3-0-ra nyert a Józsa otthonában. A begyűjtött pontoknak köszönhetően csapatunk elkezdett zárkózni a középmezőny végéhez. A 21. fordulóban ismét városi riválissal találkoznak fiataljaink, mégpedig a Bestrong együttesével. A zöld-fehéreket majdnem megtréfálta egy hete az utolsó előtti Sárréti, de hiába vezettek, a pallagiak a második félidőben fordítottak. Az első körben már megmérkőztek srácaink a városi riválissal, mely párharc döntetlennel zárult. A Hegedűs-tanítványok önbizalmának jót tett az előző heti siker, bízunk abban, ezúttal is jó eredménnyel örvendeztetnek meg minket.

Megyei I. osztály U-19 21. forduló

DEAC – Hajdúböszörmény

03.25. 13:00      Böszörményi úti Campus

DASE – Bestrong

03.25. 13:00      Sportcampus

U16

A Püspökladány elleni döntetlen után hatásosan tértek vissza a győztes útra ifjoncaink, egy hatost rúgva a listavezető Bistrongnak gyűjtötték be a pontokat, így továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért folytatott küzdelemben. A következő körben a Hajdúhadház otthonába látogat csapatunk, mely gárda szintén győzelemmel teljesítette az előző fordulót és az 5. helyről várja a vasárnapi találkozót. Ősszel fordulatos mérkőzésen sikerült fiataljainknak megnyerni a párharcot. Ha ezúttal is sikerül nyerni, és a Bestrong és a Hajdúnánás botlana, csapatunk venné át a vezetést a táblázaton.

Megyei U-16 A csoport 17. forduló

Hajdúhadház – DASE

03.26. 11:00      Hajdúhadházi Sportpálya

U14

Egy tucatig meg sem állt Sáfár Péter együttese, tanítványai 12 alkalommal vették be egy hete a Bestrong kapuját. Csapatunk már 30 pontot gyűjtött, csak a rosszabb gólkülönbség miatt van a 3. helyen. De a mieink egy meccsel kevesebbet játszottak, mint riválisaik, így jó eséllyel pályáznak a listavezető pozícióra. De ehhez a következő akadályt is sikerrel kell venni, hozva a kötelezőt, ahogy ősszel (8-0), tavasszal is le kell győzni az alsóházban található Hajdúhadház alakulatát. Ez nem szabad, hogy gondot jelentsen srácainknak, erőt demonstrálva el kell hozni idegenből a pontokat.

Megyei U-14 A csoport 17. forduló

Hajdúhadház – DASE

03.26. 09:00      Hajdúhadházi Sportpálya