Szabolcsban sem szakadt meg a negatív széria

Bár U17-es csapatunk mezőnyben jobb volt ellenfelénél, a mérkőzés végén mégis a FILO fiataljai örülhettek.

Az elmúlt négy játéknapon nem tudott pontot szerezni Dobos Attila együttese, így visszacsúsztak a táblázaton a 7. helyre. Fiataljaink arra készültek pénteken, hogy megszakítva a rossz sorozatot, visszatérnek a győztes útra. Ehhez az alsóházban található FILO alakulatát kellett volna otthonában két vállra fektetni.

A szabolcsi gárda otthonában nem egyszerű futballozni, mivel a nagyon keskeny pálya a védekező csapatot segíti. Ez megmutatkozott a mai mérkőzésen is, mert hiába játszottak mezőnyben fölényben fiataljaink, a tizenhatosnál rendre elakadtak a támadások, nem sikerült feltörni a betömörülő védelmet. A hazaiak előrevágott labdákkal operáltak, ezek egyikéből meg is szerezték a vezetést. Két perc elteltével azonban érkezett csapatunk válasza: Szuháj Adrián ugrattak ki jó ütemben Ujvári Zsombort, aki kilőtte a hosszút. A hátralévő időben is a mieink domináltak, de a tizenhatos környékénél tovább nem jutottak, helyzetek elvétve adódtak.

Szünet után annyiban változott a játék képe, hogy srácaink már a kapuig sem nagyon jutottak el, sok volt a pontatlanság, az eladott labda. Hiányoztak az átlövések, pedig a betömörülő védelemnek pont ez lenne az ellenszere. A szabolcsiak továbbra is mélységi indításokkal próbálkoztak, melyeket sokszor rosszul reagálták le a Dobos-tanítványok. A pályai is lejtett kissé a hazaiak felé, a játékvezető csapatunknak könnyű kézzel szórta a lapokat, míg a FILO felé ugyanazokért a szabálytalanságokért elmarad a retorzió. A 76. percben szabadrúgást végezhettek el házigazdák, ezt sikerült kivédekezni, ám szöglet után bevették a kapunkat és otthon tartották a pontokat.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 22. forduló

FILO SE – DEAC: 2-1 (1-1)

DEAC: Szalóki (Osztotics 78’) – Oláh, Pirka (Székely 57’), Szuháj, Juscsák (Incze 46’), Kecskés (Papp K. 57’), Molnár (Etemez 46’), Vida (Bartók 46’), Varga, Grecskó, Ujvári

Vezetőedző: Dobos Attila

Gólszerző: Ujvári 18’

Dobos Attila: Megbeszéltük, a keskeny pályán milyen játék lehet hatékony, mezőnyben nem is volt gond, jobban futballoztunk, mint ellenfelünk, de kapura veszélytelenek voltunk. Egy helyezkedési hibánkat kihasznált a FILO, de hamar sikerült egyenlítenünk. Szünetig mi domináltunk, de a tizenhatosnál rendre elakadtak a támadásaink. A második félidőben már alig jutottunk el a kapuig, átlövésekkel elvétve próbálkoztunk, ráadásul egy rögzített játékhelyzetből újabb gólt kaptunk, így vereséget szenvedtünk. Minden csapatnál előfordul a rossz széria, de sportemberek vagyunk, focizni nem felejtettünk el, dolgozunk tovább és együtt kilábalunk a hullámvölgyből.