U12: Impozáns játék a Diósgyőr ellen

Balla Imre tanítványai sok kellemetlen pillanatot okoztak a DVTK-nak, rászolgáltunk volna a döntetlenre.

U12-es együttesünk múlt héten a Sajóvölgye otthonában nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, melynek 2–0-s győzelem lett az eredménye. Szombaton délután egy újabb nehéz mérkőzés várt Balla Imre legényeire, akik hazai környezetben a DVTK ellen léptek pályára. Az eddigi két párharcot a borsodiak nyerték, ám a mieink igyekeztek átmenteni formájukat és meglepni a Diósgyőrt.

Lendületes, jó játékkal kezdtek a csapatok, helyzetek pedig mindkét oldalon adódtak. A 11. percben a vendégek szabó Bálint révén megszerezték a vezetést, de fiaink nem adták fel és küzdöttek az egyenlítésért. Bár a borsodiak valamelyest többet birtokolták a labdát, leginkább a mezőnyben zajlott a játék.

Játékosaink a fordulást követően sem vallottak szégyent, sőt, helyzetek sorozatát alakították ki, melytől a diósgyőriek idegessé váltak. A találkozó 76. percében egy lerántás következtében a vendégek megfogyatkoztak, így emberelőnyben még nagyobb esélyünk volt az egalizálásra. Legénységünk az utolsó pillanatig hajtott, de már az eredmény nem változott, a DVTK csekély, 1–0-s győzelmet aratott. Fiatjaink hatalmas akaraterőről tettek tanúbizonyságot, az erősebb Diósgyőrt rendesen megizzasztották, és a mutatott teljesítmény alapján maximálisan büszkék lehetnek magukra.

MLSZ országos U12, Észak-Kelet, 20. forduló

DEAC–DVTK 0–1 (0–1)

DEAC: Szilágyi – Rácz, Nánási, Nagy M., Kozma, Szabó Gy., Nagy A., Hermeczi, Lukács

Cserék: Vass D., Tóth-Korcsmáros, Molnár, Boros, Székely

Vezetőedző: Balla Imre

Balla Imre: Rendkívül jól játszottak a gyerekek, mindenki óriási dicséretet érdemel. A legnagyobb pozitívum, hogy nem álltunk be védekezni, hanem tetszetős támadásokat vezethettünk és több alkalommal is veszélyeztettük a vendégek kapuját. Minden párharcnál odatettük magunkat, nagyon ügyesek voltunk. Sajnos kaptunk megint egy elkerülhető gólt, de ez semmit nem von le a srácok érdeméből. A diósgyőrieken látszódott, hogy a végén idegesek voltak, mivel nem tudtak fölénk kerekedni, és még a két kapusunk is szenzációsan védett. Az idényben hozzáállásban már nagyon sokat fejlődtünk, a fiúk küzdeni akarása kiemelkedő. Remélem, ha a jövőben technikailag, a passzok és az átvételek terén fejlődünk, még inkább meg tudjuk szorongatni a papíron erősebb csapatokat.

Tudósított: Tóth Huba