U12-es csapatunk szombat délelőtt a Nyíregyháza vendégeként lépett pályára, Balla Imre szerint tanítványai a vereség ellenére dicséretet érdemelnek.
Balla Imre ifjoncai két győzelemmel kezdték tavaszi menetelésüket, ezt a jó sorozatot szerették volna folytatni Nyíregyházán. Ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, ám srácaink elszántan készültek az összecsapásra.
A mieink az egész mérkőzésen szervezetten, fegyelmezetten és nagy akarattal futballoztak, látszott, élvezik a játékot. A támadásokat nem egyszer helyzetekkel zárták le, ám gólok csak a másik oldalon születtek. A Nyíregyháza, kihasználva három védelmi megingást, bevette Szilágyi Levente kapuját, melyeknek köszönhetően, meg is nyerték a mérkőzést.
A vereség ellenére srácaink viszont emelt fővel jöhettek le a pályáról, hozzáállásból jelesre vizsgáztak, jó teljesítményt nyújtottak.
MLSZ országos U12, Észak-Kelet, 16. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC–DEAC 3–0 (1–0)
DEAC: Szilágyi – Nánási, Bodolai, Nagy M., Vass, Szabó Gy., Molnár, Székely, Hermeczi
Cserék: Tóth-Korcsmáros, Rácz Boros, Lukács
Vezetőedző: Balla Imre
Balla Imre: Elég foghíjas kerettel tudtunk elutazni Nyíregyházára, ugyanis öten betegség miatt nem tudtak a csapattal tartani. Akik viszont ma pályára léptek, nem okoztak csalódást, a vereség ellenére mindannyian dicséretet érdemelnek. Küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak a gyerekek, amit kértem tőlük, maximálisan betartották, csapatként funkcionáltunk. Ha ezt a teljesítményt tudják nyújtani az elkövetkező mérkőzéseken, sok sikernek örülhetünk. Ebben a korosztályban nem az eredményesség számít, hanem az, hogy fejlődjenek a srácok, e téren pedig szemmel látható az előrelépés.