U13: Fölényes diósgyőri siker

Szabó János tanítványai jól kezdték a mérkőzést, ám végül érvényesült a papírforma, a vendégek könnyed győzelmével zárult a találkozó.

A Sajóvölgye elleni sikert követően a DEAC U13-as együttese szombaton 10 órától a tavalyi bajnokságot toronymagasan megnyerő DVTK-t fogadta.

Kimondottan jól kezdtük az összecsapást, az első húsz percben a rendkívül erős kerettel rendelkező diósgyőriek ellen is tetszetős támadásokat vezettünk. Nem álltunk vissza védekezni, hanem bátran kitámadtunk, az ellenfél térfelén próbáltunk minél több labdát szerezni. Talán ezzel a diósgyőrieket meg is leptük, de a ziccereinkkel sajnos nem tudtunk élni. A DVTK aztán egyre inkább felénk kerekedett, a 20. percben 2–0-ra, a 40. minutumban pedig már 4–0-ra vezettek.

Az U13-as alakulatunk azonban hajtott, az eredményt leszámítva sok pozitív játékelemet is láthattunk tőlük. Sajnos továbbra sem találtunk az ellenfél hálójába, a 62. percben ráadásul megkapta második sárga lapját, így ekkor a hatgólos hátrány mellett emberhátrányba is kerültünk. Ezután már nehezen vettük fel a versenyt a DVTK-val, és további három gólt kaptunk, ezzel 9–0-s vendég siker született.

Fel a fejjel srácok, jövő héten az Eger otthonában lehet javítani!

MLSZ Országos U13, 3. forduló

DEAC–DVTK 0–9

DEAC: Elek – Varga Á., Lengyel, Kállai, Sárközi, Sörlei, Hidegkuti, Berki, Becze

Csere: Kocsár, Vaszkó, Toka, Lóczi, Szilágyi Zs., Pósán

Edző: Szabó János

Szabó János: Szerintem a bajnokság legerősebb csapatával találkoztunk. A mérkőzés elején a letámadásunk jól működött, de lehettünk volna határozottabbak és akkor talán gólt is tudtunk volna szerezni. Az első negyed képe alapján mind hozzáállásban, mind a mutatott játékkal abszolút elégedett vagyok. A folytatásban aztán megmutatkozott a felek közti tudás, ám az eredményt leszámítva le a kalappal a srácok előtt. Örülök, hogy mindenkinek minimum 40 percnyi játéklehetőséget tudtam adni. Ha ezt a találkozót összehasonlítom a DVSC-LA elleni mérkőzéssel, jóval elégedettebb lehetek. Laikus szemmel a 9–0-s vereség soknak tűnik, de nincs okunk szégyenkezni. Lengyel Levédre a jövő héten nem számíthatunk, ez nagy érvágás számunkra. Olyan mérkőzések következnek, ahol jóval nagyobb keresnivalónk lesz a pályán, valamint több sikerélményben lesz részünk. Azonban a tanuláshoz, valamint fejlődéshez ezek a meccsek is kellenek.

Tudósított: Tóth Huba Elemér