A DASE U14-esei mellett U16-os és U14-es lánycsapatunk is pályára lép szerdán.
U16
A legutóbbi fordulóban sem változott a helyzet, Nagy Anikó csapata elkönyvelhette 13. vereségét. Pedig miután lányaink megszorongatták az éllovast, abban bíztunk, a közvetlen rivális Hatvan ellen megszerzik legalább az első pontot, ám csalódnunk kellett, egy hetest kaptak a Heves vármegyeiektől. A szerdai párharc nehezebb lesz, a Gyulai Amazonok az első körben tízet rúgtak csapatunkra és erre csak két válasz érkezett. De a remény hal meg utoljára, bizakodunk egy döntetlenben.
Leány Regionális U-16 NP Keleti csoport 17. forduló
Gyulai Amazonok – DVSC-DEAC
05.10. 16:00 Gyulai Grosics Gyula Akadémia
U14
A táblázatra nézve azt láthatjuk, hogy az Eger áll az élen, de csalóka a kép, ugyanis Harcsa Csaba együttese három meccsel kevesebbet játszott, mint a Heves vármegyeiek. Szerdán vissza is vehetik lányaink az első helyet, mely játéknapon a Mezőkövesd otthonában lépnek pályára. Az alsóházban tanyázó matyóföldi hölgykoszorú ősszel sem tudta megnehezíteni csapatunk dolgát, hétszer kellett felállniuk középkezdéshez. Ezúttal is csak az lehet a kérdés, hányszor veszik be a kék-sárgák kapuját a Harcsa-tanítványok.
Mezőkövesd – DVSC-DEAC
05.10. 17:00 Mezőkövesdi Tűzoltó Sporttelep
U14
Sáfár Péter legénysége is pályára lép szerdán, mégpedig idegenben, a Bocskai otthonában. A vámospércsiek 6-2-9-es mérleggel a középmezőny végéről várhatják a hétközi párharcot, mely összecsapásnak csapatunk az esélyese. Kellenek a pontok, hiszen még odaérhetnek a fiúk az első helyre, de az ezüstérem sincs még biztosítva. Ahogy ősszel, ezúttal is le kell győzni a kék-fehéreket, botlani nem szabad.
Bocskai Vámospércs – DASE
05.10. 15:30 Vámospércsi Sportpálya