Fiataljaink remek teljesítményt nyújtottak, ám gólt nem sikerült szerezniük, így pont nélkül távoztak Újpestről.
Szombaton a főváros felé vette az irányt korosztályos csapatunk, ugyanis kora délután az UTE otthonában volt jelenésük. Kovács Krisztián tanítványai korábban már bizonyították, képesek akadémiai csapatokat legyőzni, bíztunk benne, hogy a lilák ellen is folytatják ezt a jó szokásukat.
Úgy nézett ki, a srácok megvalósítják ezen tervüket, lendületesen, támadó szellemben kezdték a mérkőzést, kapura veszélyesen futballoztak. Már az első félidőben több lehetőségük volt fiataljainknak, hogy megszerezzék a vezetést, de a legnagyobb helyzetek is kihasználatlanul maradtak, így gól nélkül zárult a játékrész.
Csapatunk a folytatásban is szervezetten, nagy akarattal futballozott, de elég volt egy védekezési hiba és az 55. percben előnybe kerültek a lila-fehérek. A mieink hamar ledolgozhatták volna hátrányukat, ám sajnos továbbra is érintetlen maradt az újpestiek hálója, ráadásul a 64. percben kettőre nőtt a hazai előnye. Elővették utolsó erőtartalékukat a Kovács-tanítványok, a hátralévő időben akár egalizálhattak is volna, de az eredmény már nem változott, mindhárom pont a fővárosban maradt.
MLSZ országos U15, 8. forduló
UTE–DEAC 2–0 (0–0)
DEAC: Sándor – Hajdú, Balog O. (Pásztor, a szünetben), Bora (Gáll, 68.), Ari (Osztotics, 68.), Boros (Szilágyi S., 60.), Kelemen (Bándy, 60.), Papp G. (Dudás, a szünetben), Vékony, Grecskó, Botos (Kovács K., 48.)
Edző: Kovács Krisztián
Kovács Krisztián: Végre visszatért a tűz a játékunkba, ismét nagy akarattal, lelkesedéssel és szervezetten futballoztunk. Fortuna azonban nem fogta a kezünket, hiába volt sok helyzetünk, nem tudtuk egyiket sem gólra váltani. Ha lehetőségeinket kihasználjuk, ezt a meccset 7–2-re megnyerhettük volna, így viszont kétgólos vereséget szenvedtünk. Nem tudom elmarasztalni a srácokat, rendben volt a játékunk, csak az a kis plusz hiányzott. Bízom abban, hogy a fiúk megtalálják a góllövőcipőjüket és visszatérünk a győztes útra.
